Emlékszel még a gyönyörű és sikeres TV bemondóra, Kudlik Júliára? ÍGY NÉZ KI ma 74 évesen :

Hirdetés
Emlékszel még a gyönyörű és sikeres TV bemondóra, Kudlik Júliára? ÍGY NÉZ KI ma 74 évesen :
Hirdetés

Fotó készült a 74 éves Kudlik Júliáról: Így néz ki most az ikonikus tévés személyiség

A fotót Szalóki Ági tette fel! Ezt írta mellé:.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nem hagyhattam ki egy szelfit Kudlik Júliával! #delta #rajtanőttünkfel #kudlikjúlia #szalokiagi

Szalóki Ági (@szalokiagi) által megosztott bejegyzés, Szept 26., 2018, időpont: 2:37 (PDT időzóna szerint)

Tanulmányai.

Budapesten, Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban érettségizett, 1963-ban. Mindenesként kezdett dolgozni a Magyar Televízió ifjúsági osztályán, volt ügyelő, majd rendezőasszisztens is. Bemondó-meghallgatáson is részt vett, utána pedig Fischer Sándor beszédtechnika tanfolyamát végezte el. 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén, a Magyar Rádióban is dolgozott három hónapon keresztül mint bemondó. Még ebben az évben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-népművelés szakára, esti tagozatra. /Utóbbin 1971\-ben szerzett középiskolai magyartanári diplomát\./

Hirdetés
1976-ban tett angol, 1984-ben pedig spanyol középfokú nyelvvizsgát.
Hirdetés

Munkássága.

Harmincegy éven át vezette a Delta című tudományos híradót

A Delta című tudományos híradó vezetésével 1965-ben bízták meg, e munkáját egészen 1996-ig végezte folyamatosan. Kisebb szünet következett, majd újra ő volt a műsor vezetője. Fiatal stábjával megújították, ám a műsort indok nélkül elvették tőlük egy év után.

Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak az orosz nyelvleckék rendezőasszisztenseként.

Hirdetés
Műsorvezetője volt 1971-ben, 1972-ben (ekkor Ősz Ferenccel együtt) és 1981-ben a Táncdalfesztiválnak, később a Kodály énekversenynek (Tamási Eszterrel felváltva), számos népdal és népzenei vetélkedőnek: Nyílik a rózsa, Fölszállott a páva, Repülj páva (utóbbi kettő már Antal Imre társaságában), Interfórum (komolyzenei koncertek a fertődi Eszterházy kastélyból), valamint a Tapsifüles c. könnyűzenei műsort is hosszú ideig vezette.

Több mint két évtizeden keresztül a Veszprémi tévétalálkozók egyik háziasszonya és a díjkiosztó gálák műsorvezetője valamint a miskolci és a kőszegi tévéfesztiválok háziasszonya volt. Ezekben nemcsak az adószolgálatot látta el, hanem élőben olvasott hírt is mind az adón, mind a tévéhíradó első és második kiadásában, egyúttal különböző műsorok hangalámondása, szinkronizálása is munkaköri feladata volt.

Képviselte a Magyar Televíziót nemzeti esteken, több éven keresztül számos országban. Ennek keretében járt Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, Svédországban, Csehszlovákiában, Kubában, Vietnámban és Norvégiában. Antal Imrével a magyar VIT-küldöttség tagjaként, a kulturális delegáció műsorait konferálták Berlinben és Havannában.

Az 1980-as évek második felében több alkalommal járt az Iskolatelevízióval Horvátországban és a baranyai háromszögben, hogy a határon túli magyar kisebbség oktatási programját segítse. Itt készített kétrészes riport-dokumentumfilmet az ottani magyar anyanyelvi oktatásról valamint portréfilmet az anyanyelvi oktatás megalapítójáról Merki Ferencről Tanító bácsi Baranyában címmel.

1988-ban szerkesztette a Hei Norge c. egész estés, Norvégiát bemutató koprodukciós műsort, amit angol nyelven, magyar felirattal sugárzott a Magyar Televízió.

Hirdetés
Ugyanebben az évben a 100 tagú cigányzenekarral járt Új-Zélandon és Ausztráliában, háromhetes koncertkörútjukon angol nyelven konferálta a műsorukat.

Horvát János kérésére csatlakozott 1989-ben az új struktúrájú TV2-stábhoz, itt szerkesztőként, riporterként és műsorvezetőként dolgozott, önálló műsorokat készített, pl. a Gazdit keresünk-et, melynek segítségével a műsor fennállása több ezer állatot sikerült biztonságosan elhelyezniük. Az első adást 1991. január 29-én sugározták, a műsor 1999 augusztusában indoklás nélkül szűnt meg. Az Állatok védelmében c. magazin, a Gazdit keresünk testvérműsora, 1991 és 1995 között élőben ment, benne állattartóknak szóló hasznos állatorvosi tanácsok, információk, események, kiállítások stb. szerepeltek; ez a műsor is indoklás nélkül szűnt meg. Ezen műsoraiért 1998-ban Kudlik Júlia belügyminiszteri dicséretben és jutalomban részesült.

1993. július 3-ától 1997. szeptember végéig futott hétvégenként, az akkori TV2-n a Juli suli, amely eleinte hetente, később kéthetente jelentkezett, vasárnap reggelenként 8 órától, fél órában. Ez a műsor főleg a háziasszonyok számára készült, sikerét bizonyította, hogy korra és nemre való tekintet nélkül a fél ország nézte, az emberek gyakran azt is készítették ebédre, amit a műsorban láttak.

Hirdetés
A nézők kérésére közölte le előzőleg a recepteket az RTV, hogy adáskezdésig a hozzávalókat megvásárolhassák. Az első évben főzés, sütés, kötés és varrás volt műsoron, majd orvosi témák, hagyományápolás, divat, szépségápolás, lakáskultúra, ünnepre készülődés, kismamarovat, gyermekbetegségek, barkácsolás, virágkötészet, virágápolás, befőzés, tartósítás, korszerű táplálkozás stb. következtek. 1994-ben hirdették meg a háziasszonyok versenyét. Az 1990-es évek elején újraindult háziasszony- és gazdaasszonyképző iskolák az adásokat tananyagként használták, a tanév végén megrendezett országos tanulmányi versenyek zsűrielnöki tisztét Kudlik Júlia éveken keresztül töltötte be a Juli suli „osztályfőnökeként”. A műsort és szerkesztő-műsorvezetőjét kétszer (1995, 1996) is meghívták Deauville-be, a TV GOURMET gasztronómiai világfesztiválra. Ezen több mint 40 ország 54 gasztronómiai programja, főző-showja, kulináris produkciója vett részt a világ minden tájáról. Támogatás hiányában azonban többször nem került sor a részvételre. A Juli suli a többi műsorhoz hasonlóan indoklás nélkül szűnt meg, a közönségigény ellenére.

Az 1990-es évek közepén közvetítette a német Burda cég egész Európában meghirdetett amatőr varróversenyének magyarországi döntőjét, évekig volt a program szerkesztője és műsorvezetője. Salzburgból, Varsóból és Bécsből is tudósított a stáb.

Antal Imrével szerepelt a Szeszélyes évszakok c. szórakoztató programban is mint műsorvezető, ők voltak a porondmesterei a Kész cirkusz c. kétrészes show-műsornak.

Hirdetés
Vele együtt készítette a Táncoló nagyvilág c. táncparódiát, valamint számtalan szilveszteri műsort, melyekben Kudlik Júlia több műfajban is szerepelt. Rövid ideig a Calypso Rádióban is vezetett műsort Antal Imrével.

2003-ban a Fidesz felkérte, hogy egy nagygyűlésükön műsorvezető legyen, és Kudlik nyilatkozata szerint erre nem pártszimpátia alapján mondott igent.[1] 2005-ben már a - szintén Fidesz-alszervezetként létrejövő - Nemzeti Konzultációs Testület szóvivőjeként tevékenykedik. Emellett nem párttag, és nem tartja magát politikailag elkötelezettnek.[2]

Egy 2019-es januári nyilatkozatában közölte, hogy érdeklődése a népzene, a népművészet és az irodalom felé fordult.[3]

Főbb műsorvezetői munkái.

Szerkesztői – műsorvezetői munkái.

Előadói munkái.

Publikációi.

Filmszerepei.

2019. december 17. (kedd), 15:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31
Hirdetés

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Hirdetés
Hirdetés