ÉNB Joe teljesítette egy beteg kisgyerek kívánságát

Hirdetés
ÉNB Joe teljesítette egy beteg kisgyerek kívánságát
Hirdetés

Súlyos beteg rajongója kérését teljesítette az Éjjel-nappal Budapest egyik főszereplője, Joe, azaz Varga Miklós (42), meglátogatta a kisfiút a kórházban.

/– Az egyik ismerősöm szólt, hogy van egy ötéves, Olivér nevű kisfiú, aki nagyon beteg\./

Hirdetés
8 hónapig volt kórházban, majd hazaengedték, ám nemrégiben ismét rosszul lett, így visszaszállították. Szegénykémnek az volt az egyik legnagyobb vágya, hogy találkozhasson velem. Nem is vacilláltam sokáig, szinte azonnal mentem be hozzá – kezdte lapunknak Joe.
Hirdetés

Az ÉNB szereplője erőt öntött a kis Olivérbe, aki jobban is lett utána– Édesem, nagyon zavarban volt, amikor meglátott, de az biztos, hogy nagyon örült nekem, sokáig elbeszélgettünk, nevetgéltünk. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de másnap már sokkal jobb lett a vérképe Olivérnek, és a kedve is – mondta Joe, aki nem tagadja, megviselte őt a látogatás, ám reméli, sokaknak mutat jó példát a tettével.

Hirdetés

– Nem is tudom, hogy a szülei hogyan bírják ennyi erővel, hihetetlen, amit végigcsinálnak. Tudtam, hogy erősnek kellene lennem, de esküszöm, hogy egy százas papír zsebkendő sem volt elég. Még most is megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy mit kellett megélnie ennek a kisfiúnak. Remélem, minél hamarabb hazamehet, és egészségesen, a családjával együtt élhet – mondta elcsukló hangon Joe.

2019. június 18. (kedd), 08:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04
Hirdetés

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:37

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Hirdetés
Hirdetés