Ennek nem fogsz örülni ! Érinti minden Upc, Digi, Telekom és a többi nagy szolgáltató ügyfeleit!

Hirdetés
Ennek nem fogsz örülni ! Érinti minden Upc, Digi, Telekom és a többi nagy szolgáltató ügyfeleit!
Hirdetés

Visszavághatna az ügyfél, ha lecseréli a kedvenc csatornáját a szolgáltató.
/Közvetetten Simicska Lajosnak is kedvezhet az két fideszes képviselő által benyújtott törvényjavaslat, amely szerint korlátoznák a hűségidő hosszát, a jelenlegi 2 évről, 1 évre\./

Hirdetés
A Balla György és Kucsák László által a hírközlési törvényhez egyéni képviselői által benyújtott törvényjavaslat jól tükrözi az átlagos fogyasztó elégedetlenségét, indoklásuk szerint nagyon sok esetben a hűségidő lejárta után a szolgáltatók, nemhogy kedvezményeket biztosítanának hűséges ügyfeleiknek, épp ellenkezőleg, sok esetben árat emelnek.
Hirdetés
A módosító javaslat egy másik pontja javítani szeretné a fogyasztók helyzetét, úgy, hogy lehetőséget nyújtana az ügyfélnek arra, hogy azonnali hatállyal felmondja hűségszerződést abban az esetben, ha a szolgáltató módosítja a csomagban található tévécsatorna-kiosztást. Nem ok nélkül történt ez a javaslat, ugyanis több példa volt erre az elmúlt időszakban, köztudott, hogy több szolgáltató vett ki nagyon népszerű csatornákat , voltak köztük Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó programok is, azért, hogy hogy helyet biztosítsanak a TV2-höz köthető kiscsatornáknak. Abban az esetben, ha módosításra kerül a hírközlési törvény, az kedvezhet többek között Simicska Lajosnak is.
Hirdetés

Természetesen eddig is volt lehetőség arra, hogy az ügyfél felmondja a hűségszerződést, abban az esetben, ha a szolgáltató a fogyasztó számára hátrányosan módosította azt, viszont eddig nem szerepelt a törvényben ez a kitétel. Természetesen át kell gondolnia az ügyfélnek a felmondást, mert sok esetben nem csak a szolgáltatást vásárolják meg, hanem például egy ahhoz köthető készüléket is részletre, ilyen esetben a vételárat, a hűségidő 24 hónapjára elosztva fizeti ki részletekben.

Hirdetés
A mobilszolgáltatók esetében jelenthet nagyobb gondot a hűségidő lerövidítése, mert, így a részletre vásárolt készülék havi részlete bizony a duplájára nőhet. Egy drágább készülék esetén, mint egy iPhone, akár 6-10 ezer forinttal is több lehet a havi számla.

2017. május 11. (csütörtök), 19:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59
Hirdetés

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 05:37

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője

Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Hirdetés