Erdély el fog szakadni Romániától

Hirdetés
Erdély el fog szakadni Romániától
Hirdetés

Románia rövid időn belül el fogja veszíteni Erdélyt és ez ellen szinte semmit se tehet – írja a Jurnalul National.

A román lapba , Ilie Șerbănescu írt elemzést, amelyet a kolozsvaros.ro közölt magyarul. /A neves közgazdász és egykori reformügyi miniszter szerint az ország új elnöke nem kerülheti meg, hogy Erdély és Románia folyamatos távolodásával foglalkozzon\./

Hirdetés
A szakember rámutat. minden régiók a politikai határoktól függetlenül a gazdasági, hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak. Úgy látja, hogy Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus a térségben.
Hirdetés
Budapest és Bécs sokkal erősebbek, és sokkal közelebb vannak.

Miközben Brassóból, vagy Nagyszebenből nem vezet gyorsforgalmi út Bukarestbe, az autópályák nyugat felől “megérkeztek Románia határaihoz, és Erdélyből is elindultak nyugat felé”. A külföldi befektetések “leragadnak” Erdélyben, és a Johannis személyétől remélt német tőkebeáramlás is csak a Kárpátok ívéig jut el.

Hirdetés
Șerbănescu rámutat: Temesvárt és Kolozsvárt hetente néhány repülőjárat köti össze Bukaresttel, míg ezeket a városokat hetente több tíz járat kapcsolja Budapesthez, Bécshez, és Frankfurthoz.

A politikum végül követi majd a gazdaságot. Erdély Bukarestről való „leválása” valószínűleg már csak idő kérdése – vonja le a következtetést a szerző.

A szerző ugyanis nem kevesebbet állít, mint, hogy “már javában zajlanak a tárgyalások” a nagyhatalmak között Erdély leválásáról, amelyeknek Románia “csak egyszerű nézője”.

Hirdetés

Forrás: alfahír

2016. december 06. (kedd), 09:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41
Hirdetés

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 14:20

Durva részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körül

Durva részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körül

Döbbenetes részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körülÚjabb részletek láttak napvilágot a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 12:07

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság! Ezért verték meg Schobert Norbit!Leütötték Norbit, saját étterme előtt érte a támadásSokan nem...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 11:17

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szomorú igazság: ebbe halt bele Hegedüs ZsuzsaNégy év távlatából is fájó emlék maradt a halála2022. december...

Hirdetés
Hirdetés