Erős lépéssel reagált Tóth Gabi a mocskolódásokra: kevesen gondolták volna, hogy ezt meg meri tenni

Hirdetés
Erős lépéssel reagált Tóth Gabi a mocskolódásokra: kevesen gondolták volna, hogy ezt meg meri tenni
Hirdetés

Tóth Gabi az elmúlt időszakban jelentős mennyiségű negatív és bántó hozzászólást kapott, ezért elgondolkodtató dologra szántas el magát.

A közösségi média felületein informálta a követőit arról, hogy milyen döntést kellett meghoznia: “Az elmúlt napokban szomorúan tapasztaltam, hogy szétszakított minket a közösségi média.

Szeretném, ha most egy pillanatra megállnánk, és visszatérnénk a valóságba, ahol igazi érzések, reakciók vannak, ahol figyelünk egymásra, és támogatjuk, erősítjük a másikat!

/A közösségi médiának a közösség összetartásáról, párbeszédről és együtt gondolkodásról kellene szólnia, véleményem szerint, én azonban most ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom, ami már nem építi, színesíti, hanem rombolja az életünket\./

Hirdetés

Úgy gondolom, hogy nem szabad még több teret adni a haragnak, a gyűlölködésnek, van most éppen elég ebből a világban.

Hirdetés

Járvány, háború, gazdasági nehézségek. Nem kellene ezt még fokozni, és tovább mérgezni a mindennapjainkat! Gondoljunk a gyerekeinkre is, hiszen nekik mi mutatunk példát.

Mindannyiunknak felelőssége van ebben!

Számomra az igazi értékek, nem a virtuális térben, hanem a hétköznapi valóságban vannak, ezért továbbra is találkozni fogunk személyesen a koncertjeimen, megölelhetjük és támogathatjuk egymást, ahogy eddig is tettük.

Hirdetés

Én ezt választom most a közösségi média helyett, ezért úgy döntöttem, hogy egy időre elnémítom az oldalaimat.

A Sztárban Sztár leszek! új évadának indulásáról persze, tájékoztatlak majd benneteket, illetve a Blogomat is folytatni fogom.

De, nem szeretnék teret adni a gyűlölködésnek, úgy érzem, ezzel tudok most a legtöbbet segíteni. Remélem megértitek

Sok igazság van benne, amit leírt! Neked mi a véleményed? Írd meg kommentben a Facebook poszt alá!

2022. augusztus 24. (szerda), 14:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésért

Nem titok többé,...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 14:58
Hirdetés

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

ÖN HAZUDIK! – Keményen nekiment Szentkirályi Alexandrának a rendőr-szakszervezetRitkán érkezik ennyire kemény válasz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 08:40

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

Rács mögött marad a volt fideszes polgármester – százmilliós ügyet vizsgálnakMeghosszabbították a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 07:30

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Miközben ellene tüntettek Budapesten, Magyar Péter váratlan dolgot tett – erre kevesen számítottakEgészen különös...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 06:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hír érkezett: mindössze 45 évesen elhunyt a köztiszteletben álló pécsi edzőTragikus hirtelenséggel hunyt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:09

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A BÚCSÚ A VILLANYÓRÁKTÓL! ⚡2026-ban már senki sem tudja, mit is fizet valójában!2026-ra eljutottunk oda, hogy egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 15:17

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 13:45

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Váratlanul Magyar Péter elé álltak: kemény követeléseket tettek le az asztalra-VIDEÓ A CIKK VÉGÉN A tanévnyitó végén...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 11:24

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Feszültség a szociális ágazatban: újabb tüntetés készül a kormány ellenNem kaptak konkrét választ a szakszervezetekA...

Hirdetés
Hirdetés