Erre készülj! Lesújtó előrejelzést adott ki a meteorológia!

Hirdetés
Erre készülj! Lesújtó előrejelzést adott ki a meteorológia!
Hirdetés

A kellemes vénasszonyok nyarának egy vasárnap délután érkező hidegfront vet véget. /Az Időkép előrejelzése szerint Dunántúlon és északon néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de keleten, délkeleten még mindig mérhetünk majd 25 fok körüli maximumokat\./

Hirdetés
A felhőzet fokozatosan megnövekszik, délután pedig a Dunántúlon már csapadékra is számítani kell eső, záporok formájában, de helyenként az ég is megdörrenhet.

Az esti, éjszakai órákban a csapadékmező fokozatosan halad majd kelet felé. Délután északnyugaton már északnyugatira fordul a szél, mely megélénkül, helyenként megerősödik, majd este, éjjel egyre többfelé számíthatunk szélfordulásra, feltámadó légmozgásra.

A jövő hét első két napján erősen felhős, borult lesz felettünk az ég, ismétlődő esőre, záporokra is számítani kell.

Hirdetés
Az északi-északnyugati szél tovább erősödik, bár hétfőn még csak kevés helyen lehetnek viharos széllökések, kedden azonban kellemetlenül szeles lesz az idő az országban, a Dunántúlon a magasabban fekvő helyeken akár 80 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak.

A lesújtó előrejelzés szerint a hőmérséklet jelentősen visszaesik, hétfőn 14-21 fok közötti értékeket mérhetünk, kedden pedig újra sokfelé hideg lesz a reggel, és napközben sem mérhetünk már 20 fokot, mindössze 13-18 fok közötti maximumokra van kilátás.

forrás: ripost.hu

2016. szeptember 29. (csütörtök), 21:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14
Hirdetés

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Hirdetés
Hirdetés