Erre vajon mit lép a pápa?

Hirdetés
Erre vajon mit lép a pápa?
Hirdetés

Olyan meghívást kapott az egyházfő, amit sem elutasítani, sem ilyen formában elfogadni nem tűnik jó döntésnek.

/Észak\-Korea első embere, Kim Dzsongun phenjani látogatásra hívta meg Ferenc pápát – jelentette be a dél\-koreai elnöki hivatal\./

Hirdetés

Hogy mennyire különleges a kezdeményezés, az már ebből az egyetlen mondatból kitűnik. Pláne, ha hozzátesszük, hogy a meghívót hivatalosan Mun Dzsein dél-koreai elnök fogja átadni a címzettnek. Észak-Koreának és a Vatikánnak ugyanis nincs diplomáciai kapcsolata egymással.

Hirdetés

Az invitálás ugyanakkor igen szívélyes – a hírek szerint Kim Dzsongun "repesve várja" a remélt találkozást –, a pápa pedig kifejezetten üdvözölné a Koreai-félsziget békéjének előmozdítását, a nukleáris leszerelést, a szemben álló felek közeledését (amint ezt például 2014-es dél-koreai látogatásán is kifejezte). Lehet-e egy ilyen meghívásra nemet mondani?

Amíg a nép szempontjából mindenképp előnyös lenne egy pápalátogatás a közeli jövőben, az akció erősen látszatlépésnek tűnik.

Hirdetés
Mert mi lett az amerikai elnökkel történt, nagy előrehaladásnak látszó. találkozó hatása? A két koreai vezető és adminisztráció tárgyalásának sorozatai már bátorítóbbak, de ettől még Észak-Korea olyan lőporos hordó maradt, ahol a puskapor helyett sokkal nagyobb pusztító erővel kénytelen számolni a világ.

Az észak-koreai alkotmány elvileg garantálja a szabad vallásgyakorlást, amennyiben az nem veszélyezteti az államot, de a gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy néhány államilag ellenőrzött helyszínen kívül tilos nyílt vallási tevékenységet folytatni.

Hirdetés

Ferenc pápának van ideje a válaszadásra, hiszen október 17-én még csak átvenni fogja a meghívó levelet. Tervbe van viszont véve 2019-ben egy pápalátogatás Japán szigetére, ami lehetőséget teremtene a kitérőre.

A meghívás elfogadását köthetné akár az egyházfő a tényleges szabad vallásgyakorlás bevezetéséhez, akár ahhoz, hogy Phenjan mellett más településeket is meglátogathasson, így egyszeri diplomáciai "parádé" helyett közvetlenebb találkozásokra kerülhetne sor.

Hirdetés
De ezt ő és munkatársai majd eldöntik.

A meghívás különleges, a reakció valószínűleg hasonlóan sajátos lesz.

Forrás: szemlelek.blog.hu

2018. október 12. (péntek), 18:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53
Hirdetés

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Hirdetés
Hirdetés