Éva néniék 40 ezer forintból élnek ketten havonta. Magyar rögvalóság

Hirdetés
Éva néniék 40 ezer forintból élnek ketten havonta. Magyar rögvalóság
Hirdetés

Havi 40 ezer az életre

"Cigánybálon ismerkedtünk meg, jó fiúcska volt, megtetszett nekem, jött utánam, mint a kiskutya. Leszenvedtük az életünket. Én 70-80 kilós zsákokkal játszottam, úgy felemeltem, mint egy embert. /De jó pénzt is kaptam, nem irigyelte senki\./

Hirdetés
Éva megérdemli, mind ezt mondta."

A 67 éves Stefán Éva mondja ezt, mellette kezét tördelve hallgatja a történetet Balogh István, az egy évvel fiatalabb férje.

Hirdetés
Éva naphosszat ágyban fekszik, látását elvesztette, dereka tönkrement, járni nem tud. A háttérben egy kis TV szól a polcon, brazil szappanopera megy az egyik kereskedelmi adón. A fészerszerű otthonban WC nincs, ha esik, akkor ömlik be a víz, mert nemrég kigyulladt a tákolmány kéménye, az oltásban a tető komoly károkat szenvedett.

A férj, így mondja, gyárista volt, de 15 éve főállásban ápolja az asszonyt, ketten összesen 80 ezer forintot kapnak.

Hirdetés
Miskolcon éltek, de tartozás miatt elvették a szociális bérlakásukat, öt évig nem pályázhatnak újabb lakásra. Akkor vették meg ezt a putrit 1,2 millió forintért, amit havi negyvenezer forintjával törlesztenek, vagyis a házaspárnak az életre havi 40 ezer forintja marad. Ebből kell befizetni a rezsit, megvenni, az élelmiszert, a gyógyszereket. Két gyerekük van, telefonon beszélnek néha egymással.  

2019. június 22. (szombat), 15:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06
Hirdetés

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:03

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Zsebbe vágó döntés jött éjjel: Emelte a kormány a vízdíjakatÉjjel jelent meg a döntésMától már többet kell fizetni a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:45

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Baj van! Tarjányi Péter kitálalt egy súlyos nemzetbiztonsági ügybenAz ivóvízellátás már nem egyszerű...

Hirdetés
Hirdetés