Ez a hős buszsofőr mentette meg a 18 éves szívhalált szenvedő lány életét a 77-es trolin

Hirdetés
Ez a hős buszsofőr mentette meg a 18 éves szívhalált szenvedő lány életét a 77-es trolin
Hirdetés

Vaskó Sándor trolibuszvezető kollégánk november 13-án gyors helyzetfelismerő képességének, lélekjelenlétének és felkészültségének köszönhetően megmentette egy 18 éves lány életét. /A hirtelen szívhalál miatt rosszul lett fiatal lány újraélesztését még a mentők kiérkezése előtt megkezdte\./

Hirdetés
Ennek köszönhetően a beteg – aki addig nem ismert veleszületett szívelégtelenségben szenved – mindenféle szellemi károsodás nélkül vészelte át a hirtelen keringésösszeomlást.
Hirdetés

Munkatársunk életmentő munkáját az Uzsoki Utcai Kórház Intenzív Osztályának vezetője, Dr. Szabó Zsuzsanna levélben köszönte meg.

Sándor Vaskó így beszélt nekünk a történtekről: „15 éve dolgozom a BKV-nál trolibuszvezetőként, korábban a 78-ason, 79-esen, most a 77-esen, már 3 éve. Százhatvanszoros véradó, csontvelődonor vagyok. Most először vettem részt elsősegélynyújtásban, újraélesztésben, november 13-án szerdán, 9 óra 10 perctől. Utasaim jelezték, hogy egy fiatal hölgy rosszul lett a járatomon és összeesett.

Hirdetés
Hátramentem, megnéztük, hogy van-e pulzusa, légzése – ekkor még volt.

Egy utas közben már hívta a mentőket is, én pedig lehúztam az áramszedőket és értesítettem a forgalomirányítást. Az utasok leszálltak, csak 3 utas maradt a járművön, akiktől nagyon sok segítséget kaptam. Ugyanis észleltük, hogy a hölgy már nem lélegzik. A stabil oldalfekvésből ekkor hanyatt fektetve azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. A mentőorvos közben a kihangosított telefonon keresztül adta a szükséges instrukciókat.

Hirdetés

Rövidesen azonban ott voltak a mentősök is, és átvették az újraélesztést. A hölgyet még válságos állapotban szállították be az Uzsoki Utcai Kórházba, ám 2 nappal később azzal hívott fel az édesanyja és a kórház orvosa is, hogy a beteg magához tért. Meg is látogattam.”

2019. december 13. (péntek), 14:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36
Hirdetés

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Hirdetés
Hirdetés