Ez a nővér örökbe fogadta az intenzíven általa ápolt édes kisbabát!

Hirdetés
Ez a nővér örökbe fogadta az intenzíven általa ápolt édes kisbabát!
Hirdetés

Egy Illinoisi ápolónő adoptálta egyik kis betegét, akiről a gyermekgyógyászati intenzív osztályon gondoskodott. Angela Farnan hivatalosan tavaly június óta édesanyja Blaze-nek.

“Ez a fiú igazi áldás az életünkben./” – mondta a boldog édesanya a Good Morning America című TV műsorban\./

Hirdetés
“Tele van örömmel. A mosolya az egész házat beragyogja.”

A kisfiú szívelégtelenséggel született, első műtétje idején mindössze három napos volt.

Hirdetés
Pár nappal később újabb beavatkozásra volt szükség, és még legalább egyszer kés alá kell feküdnie. Az is elképzelhető, hogy a későbbiekben szívátültetésre lesz szüksége.

Angela az egyik nővér volt, aki gondoskodott a kisfiúról a kórházban. Azt mesélte, a fiú szülei, akik nagyon távol élnek az intézménytől, nem rendelkeztek elengedő pénzzel ahhoz, hogy folyamatosan gyermekük mellett legyenek, illetve nem tudták állni a drága kezelések díjait sem.

Hirdetés
Farnan ekkor – a biológiai szülők beleegyezésével – ún. rövid távú gondnoksága alá vette a fiút. A második műtét után Blaze biológiai anyja sírva kérte a nővért, hogy fogadja örökbe fiát.

Hirdetés

“Ez egy érzelmileg megterhelő pillanat volt nekem, és a férjemnek is. Blaze anyja azt mondta, a párjával megbeszélték a dolgot, és úgy gondolják, a kicsi számára az lesz a legjobb, ha mi fogadjuk örökbe.

Az anya sírt, és azt mondta, csak azt szeretné, hogy ne gondolják, hogy ő rossz anya.

Hirdetés
Azt feleltem neki, hogy felelősségteljes, jó döntést hozott, és nem is kérdés, hogy imádja a kisfiát.” – mondta a nővér.

 

Farnan és férje Rick most már büszke szülei Blaze-nek. A nő azt mondta, hogy nagyon jó személyiségű a baba, jó kedélyű, aki szeret zenét hallgatni. “A szülővé válás leírhatatlan érzés. Életünk egyik legjobb napja volt” – mondta az újdonsült édesanya.

2019. május 08. (szerda)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36
Hirdetés

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Hirdetés
Hirdetés