Ez a sorozatos orgazmus titka! Ez most komoly!

Hirdetés
Ez a sorozatos orgazmus titka! Ez most komoly!
Hirdetés

/Bizony, sokáig hihettük, hogy a sorozatos orgazmus, vagyis az, hogy a szexuális aktus, vagy a maszturbáció csúcspontján nem csak egyszer, hanem egymás után többször önti el őket a gyönyör, csak néhány szerencsés nő kiváltásága\./

Hirdetés

Mindez a múlté! Kiderült: a sorozatos orgazmus megélése nem adottságokon múlik, hanem egy bárki által elsajátítható, nem is túl bonyolult technikán.

Az év elején debütáló omgyes.com című weblap célja az, hogy nőket segítsen egy teljes és boldog szexuális élet elérésében. Kétezer, 18 és 95 év közötti nő körében végeznek kutatásokat és az így összegyűlt tapasztalatot, oktatóvideókon keresztül osztják meg követőikkel.

Hirdetés

A sorozatos orgazmussal kapcsolatban végzett kutatásuk során arra jutottak, hogy a megkérdezett nők 47 százaléka élte már át, legalább egyszer. Bár különböző helyzetekben és technikák alkalmazásával érték el, egyetlen ponton minden történet megegyezett: a megfelelő pillanatban váltottak.

Ez azt jelenti, hogy ha egy mozdulatsorral a nő eljut az első orgazmusig, akkor annak csúcspontján változtatni kell a tempón, az intenzitáson, az érintési ponton, vagy bármin.

Hirdetés
A lényeg, hogy a dolgok ne ugyanúgy menjenek tovább, ahogy addig.

Az omgyes.com szakértői szerint, a többszörös orgazmust átélő nők többségénél, az első csúcsponton az ingerlés visszatért egy korábbi állapotba: más, kevésbé erogén területre fókuszált, intenzitása csökkent. Aztán egy másik technika idézte elő a következő orgazmust, és így tovább.

Úgy gondolják, mindez azért működik, mert az első orgazmus után a nők sokkal érzékenyebbek, és fogékonyabbak az újabb ingerekre, a változtatás így sokkal könnyebben juttatja el őket következő csúcspontig.

Hirdetés

2020. július 05. (vasárnap), 09:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 11:52
Hirdetés

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:59

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:20

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Meghalt a Star Trek Apollója: 97 éves volt Michael ForestKilencvenhét éves korában meghalt Michael Forest, az amerikai...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 20:43

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Munkagépnek ütközött egy autó az M3-ason: a kórházban meghalt a sofőrHalálos baleset történt 2026. október 17-én,...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 19:45

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyász a magyar színházi életben: 69 éves korában elhunyt Kuna Károly, a népszerű színművész69 éves korában elhunyt Kuna...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 18:44

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes visszaszólt Németh Balázsnak: szerinte levágták a parlamenti videó végétForsthoffer Ágnes október...

Hirdetés
Hirdetés