Ez a srác 16 évesen saját házát építi: “A korombeliek egész nap az utcán csavarognak, dohányoznak és isznak”Példamutató cselekedet!

Hirdetés
Ez a srác 16 évesen saját házát építi: “A korombeliek egész nap az utcán csavarognak, dohányoznak és isznak”Példamutató cselekedet!
Hirdetés

Példamutató cselekedet! 16 éves és nekifogott saját házának megépítéséhez!.

/Dél\-Romániában járunk, Dambovita megyében\./

Hirdetés
Az Adevarul román lap tudósításából derül ki, hogy egy 16 éves legény, a COVID-19 vírus miatt kialakuló, otthonülős helyzetet kihasználva, belefogott egy saját ház megépítésébe.

A Crevedia településen élő Georgica több mint egy évig napszámosként dolgozott, hogy össze tudja gyűjteni az építkezés megkezdéséhez szükséges alapanyagokra a pénzt.

Hirdetés
A napszámos munkák mellett trágyázást is vállalt. Egy szekér trágya leürítésére 50 lejt, azaz mintegy 3700 forintot kapott.

Hirdetés

De sok kicsi sokra megy, így Georgica-nak sikerült összegyűjtenie közel 850 ezer forintot, ami már elegendő volt a ház megalapozásához. A tervek elkészítésében a fiú sógora segített, aki szintén építkezésben dolgozik.

Georgica elismeri, hogy nem szeret tanulni, de a tudósításból kiderül, hogy a fiú ambíciós, hiszen elmondása szerint saját házat, és saját fürdőszobát akar, mert a régi ház, amiben lakik szüleivel, már nagyon régi.

Hirdetés

“Összegyűjtöttem valamennyi pénzt, megdolgoztam minden vasért, naponta 5 szekér trágyát vittem ki, amit én töltöttem meg, majd én ürítettem le egyedül, de még dolgoztam építőtelepen, mint napszámos. Nem volt könnyű, de én ezt választottam, a többi  korombéli egész nap az utcán csavarog, dohányzik és iszik. Én ha nem dolgoznék, éhen halnék. Most még a szüleimmel élek, de ha elkészül a ház, lesz abban két szoba, előszoba, fürdő és konyha, ami elég lesz nekem és a jövendőbelimnek” – mesélte a fiú, aki a legkisebb gyermek a családban, és egyben a tizenkettedik.

Hirdetés

Georgica édesanyja elmondta, hogy legkisebb fia már 9 évesen azt mondta, hogy saját házat szeretne, mert a többi testvérének is van. Spórolt, ha 5 lejt adtak vásárolni, abból 2 lejt mindig félre tett.

Hirdetés

Hogy elkészülhessen a ház, a csendőrök és egy alapítvány gyűjtés szervezett, ahol arra kérik az adományozókat, hogy lehetőségük szerint támogassák a kamasz fiút, saját lakásának megépítésében.

2020. július 22. (szerda), 19:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34
Hirdetés

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Hirdetés