Ez gyors volt! Rendőrök jelentek meg a volt fideszes politikus házánál

Hirdetés
Ez gyors volt! Rendőrök jelentek meg a volt fideszes politikus házánál
Hirdetés

Rendőrök jelentek meg Bátonyterenyén, több helyszínen is kutattak

Nyomozati cselekményeket tartottak Bátonyterenyén a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt. /A rendőrök több ponton is megjelentek a városban, köztük a városházán és az önkormányzat egyik cégénél is\./

Hirdetés
A hatóság iratokat foglalt le, a vizsgálat részleteiről azonban egyelőre nem adtak bővebb tájékoztatást.

A polgármester megerősítette a házkutatásokat

Bátonyterenye jelenlegi, független polgármestere, Orosz István megerősítette, hogy a polgármesteri hivatalban is vizsgálódtak.

Hirdetés
Mint mondta:

„A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság valóban a város több pontján tartott nyomozati cselekményeket, illetve házkutatásokat. Köztük a polgármesteri hivatalban is megjelentek és dokumentumokat foglaltak le, valamint az önkormányzat településfejlesztő cégénél tartottak kutatást, és ott is foglaltak le iratokat”

A polgármester szerint hivatalosan még nem közölték, pontosan milyen ügyben zajlik a nyomozás, és azt sem tudni, van-e már konkrét gyanúsítottja az eljárásnak.

Hirdetés

A helyiek szerint a korábbi fideszes vezetőknél is jártak rendőrök

A városban hamar elterjedt a hír, hogy nyomozók érkeztek Bátonyterenyére. A helyiek elmondása szerint rendőrök jártak a korábbi fideszes polgármesternél és az egykori alpolgármesternél is. A volt polgármester házával szemben lakó Pető Ervin azt mondta, korán reggel figyelt fel az érkező autóra.

„Azt láttam, hogy fél hét felé jött ide egy fehér autó.

Hirdetés
Én azt hittem, hogy nagyszülők jöttek a gyerekekért óvodába, de végül kiderült, hogy nem ők voltak, hanem két férfi és egy nő szállt ki a kocsiból”

A szomszédok szerint nem volt váratlan a rendőri megjelenés

Pető Ervinné szerint a környéken sokakat nem lepett meg, hogy rendőrök érkeztek. Úgy fogalmazott, a városban korábban történtek olyan ügyek, amelyek után sokan számítottak arra, hogy előbb-utóbb vizsgálat indul.

Hirdetés

„Várható volt, mert az előzmények, amik történtek a városban, tehát várható volt, hogy előbb-utóbb felgöngyölítik ezeket a dolgokat, mivel tudtuk, hogy több feljelentés van ellene, ami alapján úgy gondoltuk, hogy előbb-utóbb elérnek hozzájuk”

A hatóságok egyelőre hallgatnak a részletekről

Egy helyi férfi, Maczonkai György úgy fogalmazott: ha valakiről kiderül, hogy bűncselekményt követett el, annak vállalnia kell a következményeket.

Hirdetés

„Loptak, akkor megérdemlik. Simán. Aki meg nem, az tisztázza magát, azt gondolom. De most azt hiszem, hogy egy kicsit más időszak fog jönni, mert itt egyesek rohadt nagy lovon ültek”

A rendőrség és az ügyészség egyelőre nem közölt részletesebb információkat az ügyről.

2026. május 10. (vasárnap), 20:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:26
Hirdetés

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel családi fotón mutatta meg ritkán látott lányát és fiátRitka családi pillanatot osztottak megMolnár Ferenc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:10

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még soha

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még soha

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még sohaNem protokollprogramra...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 10:26

Forsthoffer Ágnes újabb felkérést utasított vissza, lezárna egy korszakot

Forsthoffer Ágnes újabb felkérést utasított vissza, lezárna egy korszakot

Forsthoffer Ágnes lezárna egy korszakot: újabb felkérést utasított visszaAz Anna-bál kizárólag a hagyományokról...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 09:04

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

 Éjszakai zajra riadt a lakásban? Ezt tegye azonnal – az élete is múlhat rajta! Megszaporodtak az éjszakai betörésekA...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 08:22

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor megkongatta a vészharangot: szerinte ősszel megszorítás és Magyarország újabb kifosztása jöhetAz euró...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 07:52

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter a barátnőjével robbant be a Hungaroringre – pillanatok alatt rájuk szegeződött minden tekintetLátványos...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:54

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán súlyos figyelmeztetést küldött Magyar Péternek: későbbi felelősségre vonást helyezett kilátásba Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:14

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából Nem vállalta a felelősséget, inkább a...

Hirdetés
Hirdetés