Ez itt Farkas Ferenc, aki végzett a 8 éves tündéri kislánnyal.

Hirdetés
Ez itt Farkas Ferenc, aki végzett a 8 éves tündéri kislánnyal.
Hirdetés

A rendőrök szinte minden házba bekopogtak és egy fantom képet mutattak. A sólyiak azonnal felismerték F. Ferikét. A hajmáskéri cigány fiú most 16 éves, de csak nemrég sikerült befejeznie az általános iskolát. /Kifejezetten nehéz körülményei, családi viszonyai korán megpecsételték a sorsát\./
Hirdetés
A hajmáskériek szerint már kisgyermekként renitens volt, erőszakos, kiabált a társaival és felnőttekkel is. Egy alkalommal tanítónénijét is székhez kötözte.
Hirdetés
De az oktatási rendszer tehetetlennek bizonyult – elbocsátani nem merték, nehogy szegregációval vádolják az intézményt – mesélték a Jókai lakótelepen, ahol nem sokkal ezelőttig F.-ék éltek. Mivel sem az anya, sem az apa nem dolgozik, a lakbért nem tudták fizetni. Néhány héttel ezelőtt lakoltatták ki őket és egy szegényes családi házba kerültek a hajmáskéri Rákóczi utcában.
Hirdetés
A településen azt beszélik, gyakran járt rendőr a családnál, a hangoskodás mindennapos volt, és családon belüli erőszak is előfordult.Még szombat délelőtt is helyszínelek a pataknál, ott ahol a kislány holttestét megtaláltákAzt, hogy pontosan mi történt pénteken este, senki sem tudja. A kis Adrienn, talán túl nyitott, túl barátkozó volt a fiúval. Azt hihette, hogy ahogy a szomszédok is mindig megszeretgették, elbeszélgettek vele, ez a fiú is barátságos lesz.
Hirdetés
Játszik vele. Még az is lehet, hogy így kezdődött, aztán más irányt vett a dolog. Az a hely, ahol az összetört, mezítelen kis testet megtalálták, néhány kilométerre van a Fő utcától, ahol Adrienn lakott és ahonnan a fiú elcsalhatta. Játék közben történhetett a halálos ütés és csak eltüntetni akarta itt a testet? Miért vette le a ruháit? Történhetett-e erőszak? – Egyelőre számtalan a kérdés és kevés a válasz. Egy dolog bizonyos, A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Hirdetés
ITt az elkövető képe: Farkas Ferenc, hajmáskéri lakos: 










2018. május 20. (vasárnap), 19:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 18:01
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar futball: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-menetelésének játékosaHosszan tartó betegség után hunyt el64...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 17:22

Brutális fordulat jön: 100 km/h-s széllel, villámlással és jégesővel érkezik a lehűlés!

Brutális fordulat jön: 100 km/h-s széllel, villámlással és jégesővel érkezik a lehűlés!

Hidegfront érkezik: jégesővel, felhőszakadással és 85 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMég kitart a hőségMa az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 09:43

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc súlyos hírt kapott: 66,6 milliárd forintot vesznek el érdekeltségétől!Négy nap alatt fordult meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:14

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

 Felfoghatatlan tragédia az M3-ason: 12 halott és rengeteg sérült a buszbalesetbenÉjszaka történt a tragédiaTöbb ember...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:05

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Orbán nemet mondott Magyar Péter paksi meghívására – kemény üzenet érkezett a miniszterelnöktőlOrbán Viktor nem megy el...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 06:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar televíziózás: elhunyt dr. Kovács Péter BalázsHosszan tartó betegség után hunyt el75 éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Hirdetés
Hirdetés