Ez maga az Isteni csoda! Senki sem hitte el, hogy ez a 21 hetes kisbaba életben marad – de figyeljétek, így néz ki most:

Hirdetés
Ez maga az Isteni csoda! Senki sem hitte el, hogy ez a 21 hetes kisbaba életben marad – de figyeljétek, így néz ki most:
Hirdetés

Három évvel ezelőtt csupán 21 hét fejlődés után megszületett Courtney Stensrud gyermeke – az édesanya egy méhen belüli fertőzésnek köszönhette a koraszülést.

/A kislány születése igazi csoda volt, hiszen nagyon kevés gyermek éli túl az ilyen rövid terhességet\./

Hirdetés
De 21 hetes és 4 napos korában meglátta a napvilágot és

-Írtak már 22 hetes és 23 hetes koraszülöttről is, de 21 hetesről még nem. Ezért tudtam, hogy nagyon kicsi vagy szinte semmi esélye nincs kislányomnak a túlélésre, mondta Courtney a CNN-nek.

Az orvosok azt mondták ne is nagyon gondoljon bele abba, hogy a gyermeke túléli ezt a nehéz időszakot.

Hirdetés

De Courtney megszületése után azonnal gyermekével szeretett volna lenni és most, három évvel később a kislány egészséges, semmi baja nincs.

Courtney pedig reméli, hogy esete más koraszülött babákat szülő édesanyák számára reményt ad a jövőben.

A lenti filmben több képet is látsz a kislányról és édesanyjáról, illetve a már három éves gyermekről.

Nagyon jó látni, hogy ilyen szép kislánnyá fejlődött a baba és hogy az orvosi ellátás ma már lehetővé teszi, hogy a koraszülött gyermekek is esélyt kapjanak az életre.

Hirdetés
 

 

A cikk forrása: csodalatos.co

2018. november 08. (csütörtök), 09:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34
Hirdetés

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Hirdetés