Ez már nem tréfa !Kezdhetünk félni? Terroristákat fogtak el Székesfehérváron!

Hirdetés
Ez már nem tréfa !Kezdhetünk félni? Terroristákat fogtak el Székesfehérváron!
Hirdetés

Terrorcselekmény előkészülete bűntett gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett két férfit pénteken a Székesfehérvári Járásbíróság – közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.

/A közlemény szerint a két gyanúsított ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda “terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészülete” bűntett miatt indított eljárást\./

Hirdetés

A nyomozási bíró az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyszíneként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki.

Hirdetés

A törvényszék közölte: az alapos gyanú szerint a gyanúsítottak 2014 októberétől 2015 januárjáig a gyakorikerdesek.hu internetes portálon egymással üzeneteket váltottak az Iszlám Állam nevű fegyveres terrorszervezethez való csatlakozásról. Az egyik gyanúsított a másikat a csatlakozás módjára és leplezésére vonatkozó tanácsokkal látta el.

Egyikük 2015 januárjában a terrorszervezethez való csatlakozás miatt Isztambulba utazott, azonban Törökországban letartóztatták és Budapestre visszatoloncolták.

Hirdetés
A másik gyanúsított szándéka is a csatlakozás volt, de erre objektív okok miatt nem került sor – írták.

Ezen túlmenően az egyik gyanúsított 2016 júliusában egy nyilvános Facebook-oldalon kommenteket helyezett el, amelyekben terrorcselekmények elkövetését helyezte kilátásba, illetve segítséget kínált az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozni kívánó embereknek – áll a közleményben.

A bíróság mindkét férfi előzetes letartóztatását elrendelte, mert úgy látta, fennállt szökésük vagy elrejtőzésük veszélye, illetve más okból megalapozottan feltételezhető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenlétük nem lenne másképp biztosítható.

Hirdetés
A végzés nem jogerős, de előzetesen végrehajtható.

Az MTI kérdésére Varga Noémi, a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője elmondta: a két férfi által elkövetett bűncselekmények a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint akár 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók.

 
forrás: propeller.hu / plusonline.blogspot.hu

2016. december 18. (vasárnap), 22:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés