Ez történik az idős magyar házával és értékeivel egy ci..ányfertőzött faluban, ha hosszabb időre kórházba kerül

Hirdetés
Ez történik az idős magyar házával és értékeivel egy ci..ányfertőzött faluban, ha hosszabb időre kórházba kerül
Hirdetés

Heves megyében, Tarnazsadány községben lakott 2004 óta egy 75 éves, egyedülálló, rákbeteg kisnyugdíjas férfi. A bácsi tavaly október 26-tól 2017. /január 3\-ig Budapesten kórházban volt kivizsgáláson, illetve kezelésen prosztatarákja miatt\./

Hirdetés

Ezalatt a 2 és fél hónap alatt a helyi ci..ányok sorozatbetörésekkel szinte teljesen lerombolták az üresen álló házát, emberi lakhatásra alkalmatlanná tették.

Mindent elvittek, ami eladható volt, vagy a MÉH-ben hasznosítható, esetleg eltüzelhető.

A bácsi gyakorlatilag hajléktalan lett.

[ad1]

Én mint jó ismerőse, lejártam Budapestről a házát gondnokolni, a postáját intézni hetente, 10 naponta. Minden alkalommal, amikor lent jártam, újabb betörések nyomait fedeztem fel: nagy értékű szerszámgépek, háztartási gépek és az összes ingóság fokozatosan eltűnt, majd legutóbb már az erősáramú távvezetéket is leszaggatták pusztán csak a vandál rongálás céljából.

Hirdetés

[ad2]

Most már az udvaron tárolt gépkocsiját is megrongálták, szétszedték, a melléképületek ajtajait is kifeszítették és elvitték tüzelni. A betörések által kb. 1.5 millió Ft-os, a rongálások következtében kb. 500 ezer Ft-os kára keletkezett.

Minden alkalommal tettem feljelentést a rendőrségen, ki is jöttek a hevesi rendőrségről helyszínelni, nyomokat rögzítettek, a jegyzőkönyvet aláíratták velem, aztán nem történt semmi érdemi intézkedés. A sorozatos betörések tetteseit nem fogták el.

Hirdetés

Felvettem a hevesi rendőrkapitánnyal is a kapcsolatot, aki azt mondta telefonban, később pedig írta nekem emailben, hogy "fokozottan ügyelünk ebben a faluban a lakosok közbiztonságérzetére, mert gyakorta járőröznek éjjel és nappal is a rendőrök".

Még azt is elmondta, hogy tehetetlenek, mert nincs szemtanú az esetekre, nem mernek tanúskodni a lakosok, mert félnek a ci..ánybűnözők bosszújától, az ellopott értéktárgyakat pedig nem sikerült megtalálni házkutatás alkalmával.

Hirdetés

Majd elmondta Gulyás József rendőrkapitány úr nekem telefonban, hogy magánemberként az a véleménye, hogy már a fél falu oda jár abba az üresen álló házba mint egy ingyen piacra, és viszik még a ruhaneműket, a szekrényajtókat is, mivel a bejárati vaskaput rendszeresen leemelték, és a hátsó kaput is kiemelték, a lakóház ajtaját, ablakát felfeszítették, tehát az járt ki be a házba és az udvarra, akinek éppen kedve szottyant.

Már azt terjesztették a ci..ányok, hogy meghalt a bácsi, így szabad a vásár, a házából mindent el lehet vinni.

Nem csak a bácsi lakatlanul álló házába törtek be az elmúlt fél évben a ci..ány bűnbanda tagjai, hanem a faluban még ott lakó idős emberekhez is éjszakánként, vittek el nagy értékű mezőgazdasági gépeket, és hiába ugat a kutya, az idős emberek nem mernek kimenni az udvarba, mert félnek, hogy őket meg agyonütik a csoportosan garázdálkodó betörők.

Hirdetés
Egyébként a rendőrök is azt tanácsolták, hogy ilyen esetben ne menjenek ki az udvarra.

Az idős bácsinak nincsenek rokonai, akik befogadnák, lakhatását biztosítanák, albérletre nem telik neki a 44 ezer Ft-os nyugdíjából.

Egyedül én vagyok, aki befogadtam a a budapesti egyszobás önkormányzati lakásomba, mert idősotthonba, bármely szociális intézménybe nem veszik fel, mert nagyon alacsony a nyugdíja, és különben is 10-12 hónap lenne a felvételre a várakozási idő.

Hirdetés

Hiába írtam le a helyi polgármesternek is ezt a kriminális állapotot, amit ő nagyon is jól ismer, mert telepíttetett utcai térfigyelő kamerákat, de nem pont oda, ahol a bácsi háza áll, hanem a falu főutcájának elejére és végére.

A polgármester azt mondta, nem az ő kompetenciája, hogy a hajléktalanná tett idős bácsinak valamilyen lakhatást biztosítson.

Hirdetés

Sajnos a házat jelen állapotában értékesíteni sem lehet, meg egyébként is ott, abban a faluban már senki nem vesz ingatlant a helybeli ci..ányokon kívül, akik a csok segítségével a sok gyerekükre való tekintettel fillérekért vagy részletre (amit soha ki nem fizetnek) veszik meg az üresen álló házakat.

A jegyzőnek is írtam ez ügyben, kértem, hogy jegyzőkönyvben környezet tanulmány keretében állapítsa meg, hogy a ház lakhatatlanná vált, de még ez sem történt meg.

A helyi cigánybűnözők személye a hevesi rendőrök előtt ismert, de szerintem nem mernek intézkedni velük szemben, mert félnek, talán őket is megfenyegették.

A falu lakosságának már közel 85%-a ci..ány, a magyarok elmenekültek, csak néhány nagyon idős, röghöz kötött ember maradt ott, de ők is rettegnek, mert még nappal is betörnek hozzájuk, ha elmennek pár órára, pl. orvoshoz.

Akiik még termeltek vagy háziállatot tenyésztettek, azok is abbahagyták, mert mire beért a krumpli vagy a kukorica, vagy felnevelték a csirkéket, addigra a bűnözők és az egész rokonságuk mind felszedte a földről a terményt, vagy ellopták a tyúkokat az éj leple alatt.

Egy sötét falu lett Tarnazsadány, és senki nem intézkedik érdemben, főleg a rendőrség tehetetlen, ami számomra felháborító!

Hiába mondják a rendőrök, hogy ők fokozott gyakorisággal járőröznek a környéken, ellenőrzik a falu közbiztonságát, az képtelenség és nonszensz, hogy nem tudják elfogni és a törvény erejével méltóképpen megbüntetni ezeket az elvetemült bűnözőket.

A bűnbanda nem csak a sorozatbetörésekért felelős, hanem kábítószert is terjesztenek, fegyvereket árulnak, k@rvákat futtatnak, uzsoráznak, csicskáztatnak.

Kérem Önöket, mondják meg, hol és kinél lehetne jogorvoslatot, segítséget kérni ennek az idős, rossz anyagi helyzetben lévő, kisnyugdíjas, rákbeteg ember életének ellehetetlenülésére?

Sajnos a Heves megyei Áldozatsegítő Szervezet sem segített érdemben, amikor oda fordult anyagi kárenyhítésért.

Hogy létezik, hogy ezt megtehetik büntetlenül, hogy egy idős, beteg, kisnyugdíjas, egyedülálló embert hajléktalanná tegyenek?

A kifosztott és teljesen ellehetetlenített bácsi levélíró segítőjén keresztül arra kéri olvasóinkat, hogy aki bármilyen módon tud segíteni neki (az alább olvasható tárgyak, eszközök valamelyikének pótlásával vagy anyagilag az orvosi kezelésére), vegye fel velük a kapcsolatot ezen az elektronikus levélcímen.

Függelék: az ingatlanból ellopott tárgyak tételes listája

(A bácsi ezermester volt még a betegsége előtt, sok mindennel foglalkozott, sok mindent javított, és ehhez rengeteg kézi szerszáma és elfekvő alkatrésze volt.)

2017. január 25-i állapotfelmérés szerint:

2 db akkus fúrógép
3 db vezetékes 220V-os fúrógép
sarokcsiszoló, 2 db
preciziós csiszológép, 2 db
kisméretű csiszológép, 3 db
elektromos gyalu, típus: Elektro Hobel 600W
elektromos összecsukható roller
3 db akkumulátortöltő
gk. emelők, elektromos + kézi
elektromos fűrészgép
3 db music center
rádió, 2 db
flóbertpisztoly, 9 mm-es, hatástalanított
kéziszerszámok 500 ezer Ft értékben ( + órás műszerek)
menetmetsző és fúrókészlet
fúrók, kb. 100 db
DVD lejátszó
tévé, nagyképernyős
Beltéri tévéegység
számítógép, monitor, billentyűzet, egér
centrifuga, 2 db, Hajdú
mosógép, Hajdú, keverőtárcsás
Szieszta gázkályha
pb palack, 4 db
elektromos mérőműszer, 2 db
ledes elemlámpák, 3 db
porszívó
kézitáska (iratokkal)
2 db csaptelep (kombinált tusolós, mosogató)
konyhai edények, tányérok, kb. 10 db
kombinált hűtőszekrény (benne élelmiszerekkel)
műszerész eszterga (140 ezer Ft) + esztergához való alkatrészek
motor biztonsági görgős lánc
hegesztőtrafó
antik kézi emelő (Flashenczug)
keringetőszivattyú
ruhaszárító
5 fokos összecsukható szobai létra
dísztárgyak (réz, antik)
benzinmotoros láncfűrész (orosz gyártmányú)
fürdőszobai, konyhai szekrények
a fürdőszobából szennyestartó, pipereszekrény
előszobai szekrény, székek
kisszobából szekrények, ruhaneműk, szekrényajtók
nagyszobából szekrények, szekrényajtók, ruhaneműk

 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »

2017. február 18. (szombat), 09:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 07. (szerda), 17:32
Hirdetés

Orbán Viktor kijelentette , Magyarország nem lép ki az EU-ból, de célja „elfoglalni Brüsszelt”

Orbán Viktor kijelentette , Magyarország nem lép ki az EU-ból, de célja „elfoglalni Brüsszelt”

Orbán Viktor hétfőn ismét leszögezte: Magyarország nem hagyja el az Európai Uniót, de korántsem elégedett a jelenlegi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 07. (szerda), 11:26

Meghalt Rádi Péter

Meghalt Rádi Péter

Elhunyt Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság korábbi elnöke Mély megrendüléssel tudatta a Nemzeti Választási...

Mindenegyben blog
2025. május 07. (szerda), 04:55

Brutális autóbaleset!Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan fájdalom...

Brutális autóbaleset!Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan fájdalom...

Most érkezett a hír a tegnapi brutális balesetről: Az édesanyán kívül mindenki meghalt! Felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 18:22

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Rettenetes hírrel indul a nap: Elhunyt Dusicza Ferenc, az RTL egykori ismert szerkesztője és lelkésze?️ Gyászol a tévés...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 12:14

Meghalt a magyar énekesnő kocsija alá esett érettségiző: nem tudták megmenteni a kórházban

Meghalt a magyar énekesnő kocsija alá esett érettségiző: nem tudták megmenteni a kórházban

Összeomlott a magyarnóta-énekes: meghalt egy fiú az autója alatt Tragédia árnyékolta be Márkus Ica életét: egy motoros...

Mindenegyben blog
2025. május 06. (kedd), 04:58

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Fájó veszteség: Elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, író és tanító lélekMély megrendüléssel értesült az ország...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 20:29

A kutya megállítja a sofőrt… és MEGKÉRI, hogy kövesse! Amit ezután látott, arra azonnal hívta a rendőrséget!

A kutya megállítja a sofőrt… és MEGKÉRI, hogy kövesse! Amit ezután látott, arra azonnal hívta a rendőrséget!

  A végtelen, kietlen pusztaság közepén Gábor legkevésbé arra számított, hogy háziállattal találkozik. Az útszéli poros...

Mindenegyben blog
2025. május 05. (hétfő), 19:27

Egy 80 éves idős asszony kizuhant a hatodik emeletről, felkelt, mintha mi sem történt volna, és… visszament a lakásába! Videó:

Egy 80 éves idős asszony kizuhant a hatodik emeletről, felkelt, mintha mi sem történt volna, és… visszament a lakásába! Videó:

Kizuhant a hatodikról, felállt, visszasétált: az év legmegdöbbentőbb túlélője egy 80 éves asszonyOrvosi csoda vagy...

Hirdetés
Hirdetés