Ez volt Terry Black utolsó kívánsága

Hirdetés
Ez volt Terry Black utolsó kívánsága
Hirdetés

Terry Black gyermekei teljesen összetörtek a tragédia után. Dani tíz nap múlva lesz nagykorú, így húga, Fanny gyámja lehet, ezért az árván maradt gyerekek nem kerülnek intézetbe. /Sikerült elérnünk a fiút, aki hatalmas erővel tartja magát\./

Hirdetés

– Még nem tudják a pontos okot, de az biztos, hogy apunak a szíve állt le. Látogattuk őt minden nap, de nem voltunk vele, amikor elment. A szomszédot értesítette a kórház, mivel mi még kiskorúak vagyunk.

Hirdetés
Amikor bementem, az orvos egyből azt kérdezte, hány éves vagyok. Megjelent a gyámhatóság segítője is, aki megnyugtatott, hogy mivel szeptember 28–án 18 éves leszek, nem kerülünk intézetbe. Lehetek a húgom gondviselője még úgy is, hogy tanulok. Azt ígérték, támogatnak majd ebben. Most is segítenek intézni a hivatalos iratokat. A húgom nagyon kiborult, rá a szomszéd vigyáz most, de nekem erősnek kell lennem – mondta Terry Black fia, aki azt is elárulta, az apja azt kérte tőle: halála után a hamvait hozzák haza és itt szórják szét.
Hirdetés

2019. szeptember 17. (kedd), 20:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:54
Hirdetés

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán súlyos figyelmeztetést küldött Magyar Péternek: későbbi felelősségre vonást helyezett kilátásba Orbán...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:14

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából Nem vállalta a felelősséget, inkább a...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 05:58

Meghalt!Gyászol Ben Affleck : nagyon megviselte a szörnyű tragédia

Meghalt!Gyászol Ben Affleck : nagyon megviselte a szörnyű tragédia

 Még ott lehetett unokája középiskolai ballagásánBen Affleck és Casey Affleck édesanyja 2026. június 2-án, 83 éves...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 20:01

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Viharos fordulat jön vasárnap: 80 km/órás széllökés, jégeső és felhőszakadás is érkezhet A HungaroMet 2026. július...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 18:14

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonátHárommilliárdos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 17:01

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 16:17

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter kiszúrta Orbán Viktor beszédének legárulkodóbb részét – Ezen múlhat a volt kormányfő politikai...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Hirdetés
Hirdetés