EZEK AZ ÚJ SZABÁLYOK A KORONAVÍRUS MIATT! Sok mindent rosszul tudtunk eddig a koronavírusról! EZEK AZ ÚJ SZABÁLYOK >>>

Hirdetés
EZEK AZ ÚJ SZABÁLYOK A KORONAVÍRUS MIATT! Sok mindent rosszul tudtunk eddig a koronavírusról! EZEK AZ ÚJ SZABÁLYOK >>>
Hirdetés

/Az új koronavírus \(SARS\-CoV\-2\) elleni küzdelem részeként soha nem látott ütemű tudományos kutatás indult meg, mostanára már tízezernél is több új tudományos közlemény jelent meg, vált szabadon hozzáférhetővé az interneten, és hozott szakértői szemléletváltást fontos kérdésekben\./

Hirdetés
A korábbiakhoz képest eltérő, új ismeretek közül kiemelkednek a tünetmentes fertőzők szerepéről és a levegővel (aeroszollal) való terjedésről szólók, amelyek alapvetően meghatározzák a levegő szerepére, a maszkviselésre, a távolságtartás szabályaira – összességében a biztonságra törekvő magatartás fontosságára vonatkozó legfrissebb nézeteket.

Tünetmentes terjedésKorábban nem ismert, jelentős különbségeket fedeztek fel az influenza és a Covid-19 megbetegedés terjedése között. Az új koronavírus-fertőzés lappangási ideje hosszabb, mint az influenzáé, a fertőzött egyén pedig mindenfajta tünet nélkül vagy a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal is továbbadhatja a fertőzést.

Hirdetés
A terjedési láncban vannak nehezen felismerhető közvetítők is. Ez jelentős különbség az influenzához képest, és nagyban megnehezíti mind az egyéni, mind a szervezett járványügyi védekezést.A betegség észlelésekor már a tünetek megjelenése előtti 2-3 nap kontaktusait is vizsgálni kell, és azonnali cselekvésre lenne szükség, mert már 1-2 napos késlekedés is a fertőzési lánc terjedését okozhatja. Ez az új ismeret lehet az egyik magyarázata annak, hogy ez a járvány észrevétlenül is terjed. Sokkal több embert kell megvizsgálni, köztük tünetmenteseket is, ha célzott intézkedésekkel akarjuk a fertőzési láncot megszakítani.

Az aeroszolok szerepe a fertőzés terjesztésébenA légúti betegségek esetében már korábban is jól ismert volt a köhögéskor, tüsszentéskor keletkező, majd a tárgyakon leülepedő kis cseppek közvetítő szerepe a fertőzés terjedésében, de nem tudtuk, van-e szerepe a nagyon kicsi, öt mikronnál kisebb átmérőjű, a levegőben hosszan lebegő, aeroszolt képző folyadékrészecskéknek.

Hirdetés
Az utóbbi hónapok kutatásai sok új részletet tártak fel az aeroszolokról. Ezek a részecskék köhögés nélkül, akár kilégzés, beszéd, éneklés során is keletkeznek, és sok méterrel messzebbre jutnak el, mint a nagyobb cseppecskék. Az április óta szaporodó tudományos eredmények szerint a levegőben aeroszollal történő terjedéssel komolyan kell számolni, mivel ezekben az 5 mikronnál kisebb átmérőjű részecskékben a vírusok még órákig fertőzőek maradhatnak. Hogy könnyebb legyen elképzelni a jelenséget, elég a dohányzás során kifújt füstre gondolnunk, amely távolodva ugyan ritkul, de a szagát a nem dohányosok még sok méter távolságban is megérzik.

MaszkviselésA februári, márciusi ajánlás szerint az egészséges embereknek nem szükséges maszkot viselniük. Ennek egyik indokaként azt hozták fel, hogy a legtöbb maszk nem ad teljes körű védelmet a viselőjének.

Hirdetés

Az újabb kutatások kimutatták: a maszkok mind a viselőjüknek, mind a többi embernek védelmet nyújtanak, és megfelelő használat mellett anyaguktól függően változó, de jelentős mértékben akadályozzák a vírus átjutását. Csökkentik a nagyobb cseppecskék és az aeroszol terjedését is. Ezért fontos maszkot viselni minden olyan helyen, ahol többen vannak jelen. Az eredményes védekezés valószínűségét jelentősen növeli, ha mindenki visel maszkot, az is, aki nem tud a fertőzőképességéről, és az is, aki a levegővel terjedő vírus ellen védekezik. Elég arra gondolnunk, hogy számítások szerint már egypercnyi beszéd során ezernél is több vírusrészecskét tartalmazó aeroszol keletkezhet.

A fertőzés terjedésének valószínűsége zárt térbenAz aeroszollal való terjedésnek több fontos következménye is van a védekezésre.

Hirdetés
A fizikai távolságtartás másfél-két méteres mértékét a nagyobb cseppecskék ülepedési távolsága alapján állapították meg, az aeroszollal való terjedés megakadályozására azonban ez a távolság kevés. Az aeroszol több méter távolságra is eljut, és zárt térben nagyon lassan tűnik el, a lebegő, láthatatlan részecskék órákon át jelen lehetnek. Ha több ember zárt térben tartózkodik, akkor idővel az általuk létrehozott aeroszol összeadódik, és felhalmozódik a légtérben. Az aeroszolban lévő vírus a belélegzés során olyan mélyre is bejuthat a tüdőbe, ahová a nagyobb cseppecskék nem. Egy japán kutatás szerint zárt térben a fertőzés átvitelének esélye 18,7-szer nagyobb, mint nyílt térben. Ha a zárt térben légáramlással járó légtechnika (ventilátor, légkondicionáló, légszűrő) is működik, akkor fokozottan kell ügyelni arra, hogy a technikai berendezések eltávolítsák, ne pedig szétterítsék a potenciálisan vírust is tartalmazó aeroszolt.
Hirdetés
A jelenség jobb megértésében segít, ha elképzeljük, mi történik zárt térben, ha minden ott tartózkodó dohányzik.

Folytatódó kutatásSzámos további jelenségről már tudjuk ugyan, hogy fontos lehet, de egyelőre még nincs róluk elegendő tudományos ismeretünk. Például nem tudjuk, hogya levegővel, aeroszollal való terjedés hogyan alakul szabadtéren, utcán, stadionokban, uszodákban és hasonló helyeken. A zárt térben való felhalmozódás veszélyesebb lehet, ha az aeroszolt belső légmozgás szórja szét, ez azonban még további kutatást igényel. A fizikai távolságtartás szükséges mértéke sem friss és szigorú tudományos vizsgálatokon alapul,a kutatóknak e téren is van még feladatuk.

Hirdetés
Az otthon készült vagy a lakossági felhasználók számára gyártott, mosható és újrahasználható maszkok minőségével, használatuk időtartamával kapcsolatos kérdések is tovább vizsgálandók.

Minderre azért is szükség lehet, mert senki sem tudja megmondani, meddig tart a pandémiás veszélyhelyzet. Jelenlegi tudományos ismereteink szerint nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a járvány belátható időn belül magától megszűnjön. Ha pedig hónapokig vagy évekig velünk marad, akkor érdemes mind egyéni, mind pedig társadalmi szinten alkalmazkodni a tartós védekezéshez, minimalizálva a fertőzés valószínűségét, kerülve a kisebb vagy nagyobb kockázattal járó viselkedési formákat, a járvány elleni védekezés ismert elemeinek – a maszkviselésnek, a fizikai távolságtartásnak, a gyakori kézmosásnak – pedig mindennapjaink részévé kell válniuk.

Felhasznált irodalom

Parker, KA et al., Science 10.1126/science.abc6197 (2020)Nishimura, H et al., Bioarxiv, DOI: 10.1101/2020.02,28.20029272 (2020)Stadnytsky, V et al., PNAS, DOI: 10.1073/pnas.2006874117 (2020)

Forrás: https://mta.hu/

2020. június 03. (szerda), 21:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 21:28
Hirdetés

A mai Magyarországi sarkifény egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek!

A mai Magyarországi sarkifény egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek!

A mai sarkifény egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek! Ma éjszaka ismét megcsodálhatjuk az eget, ahogy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 19:27

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: Ezekre a megyékre riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: Ezekre a megyékre riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.04.20. szombat...

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 18:41

1 perce érkezett a hír Magyar Péterről

1 perce érkezett a hír Magyar Péterről

Jakab Péter videóban üzent a neki beszóló Magyar Péternek „Hát nem bekóstolt Magyar Péter? De, bekóstolt....

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 17:04

Jakab Péter brutálisan kiosztotta a neki beszóló Magyar Pétert: „Na ide figyelj, te NER-es kóbor lovag!

Jakab Péter brutálisan kiosztotta a neki beszóló Magyar Pétert: „Na ide figyelj, te NER-es kóbor lovag!

Jakab Péter videóban üzent a neki beszóló Magyar Péternek „Hát nem bekóstolt Magyar Péter? De,...

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 15:59

Jön a következő!Várkonyi Andreáék gyarapodnak - rengetegen gratuláltak

Jön a következő!Várkonyi Andreáék gyarapodnak - rengetegen gratuláltak

Andi terhes ?Döbbenet, Lölő megvette a teljes Brendon bababolt hálózatot.. Lehet, hogy Andi terhes? „Sikeres...

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 14:02

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2024.MÁJUS.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon 

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2024.MÁJUS.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon 

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2024.MÁJUS.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas...

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 13:49

Így termessz otthon rozmaringot fillérekből!Így lehet rozmaringot szaporítani vízben vágott dugványokból, majd átültetni őket cserépbe

Így termessz otthon rozmaringot fillérekből!Így lehet rozmaringot szaporítani vízben vágott dugványokból, majd átültetni őket cserépbe

A rozmaring egy sokoldalú és aromás fűszernövény, amely kellemes ízt ad sokféle ételnek. Otthoni...

Mindenegyben blog
2024. április 19. (péntek), 12:32

Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Hosszú, súlyos betegség után meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják

Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Hosszú, súlyos betegség után meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják

Győrfi János, egykori kézilabdázó és mesteredző, hosszú, súlyos betegség után, 63 éves korában elhunyt - jelentette be...

Hirdetés
Hirdetés