EZEK VOLTAK AZ ISIS ELLEN SAJÁT MAGÁRA BOMBÁZÁST RENDELŐ OROSZ KATONA UTOLSÓ SZAVAI

Hirdetés
EZEK VOLTAK AZ ISIS ELLEN SAJÁT MAGÁRA BOMBÁZÁST RENDELŐ OROSZ KATONA UTOLSÓ SZAVAI
Hirdetés

Bekerítették az iszlamisták és bombázást kért magára. Oroszország - és a világ - hősként ünnepli a 25 éves Prokhorenkót. Kiadták az utolsó rádió üzenetet, amit küldött. Szívtépő.

/Az egész világot megrázta Alexander Prokhorenko hőstette\./

Hirdetés
A palmürai csatában volt az a feladata, hogy ellenséges célpontokat keressen és azok helyét bediktálva irányítsa a bombázásokat. Ekkor esett kelepcébe, hősiesen kitartott, de amikor látta, hogy nincs esélye a menekülésre, a saját koordinátáira kért bombázást.
Hirdetés

Állítólag maga Putyin elnök adja át a legmagasabb katonai kitüntetést Prokhorenko családjának, közte rajongva szeretett, áldott állapotban lévő feleségének.

Most az Orosz Különleges Erők közzétették az utolsó rádióforgalmazás felvételét, amelynek leirata következik. (Forrás)

Elöljárója megparancsolta, hogy vonuljon fedezékbe, de Prokhorenko ezt nem tudta megtenni. Saját felettese vonakodott elindítani a bombákat, de ő maga többször kérte, hogy tegye meg.

Hirdetés

"Körbe vagyok véve. Kint vannak. Nem akarom, hogy elfogjanak aztán videókon mutogassanak! Rendelje el a légicsapást, meggyaláznak engem és az egyenruhámat is!

Szeretnék tisztességgel meghalni és magammal vinni ezeket a rohadékokat is. Kérem teljesítse az utolsó kívánságomat, rendelje el a légicsapást, így is - úgy is meghalok!"

Miután elrendelték a légicsapást, remegő hangon azt mondta, minden álma valóra vált és az ő felesége a legcsodálatosabb asszony a világon és azt a hazát szolgálva hal meg, amit szívből szeretett.

Hirdetés

"Itt a vég, parancsnok! Köszönöm. Mondja el a családomnak és a hazámnak, hogy szeretem őket! Mondja el, hogy bátor voltam és a végsőkig harcoltam!

Kérem viselje gondját a családomnak, bosszulja meg a halálomat, minden jót, Parancsnok, mondja meg a családomnak, hogy szeretem őket!"

Isten nyugosztalja a hőst!

A lájkolás most természetesen együttérzést jelent.

Forrás: tudnodkell.info

2016. április 04. (hétfő), 22:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 20:26
Hirdetés

Meghalt Markovics Edit. Ő a harmadik magyar áldozata a sydney-i merényletnek

Meghalt Markovics Edit. Ő a harmadik magyar áldozata a sydney-i merényletnek

Újabb magyar származású áldozat neve vált ismertté a sydney-i antiszemita mészárlásbanÚjabb megrendítő részlet látott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 19:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Gyászol a magyar tévés szakma – meghalt Fenyves TamásMély fájdalommal búcsúzik a magyar televíziós és sportmédiás...

Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 14:28

Egy döntés, amitől elnémult a stúdió – Sebestyén Balázs szívet tépő vallomást tett!!

Egy döntés, amitől elnémult a stúdió – Sebestyén Balázs szívet tépő vallomást tett!!

Sebestyén Balázs kifizeti egy idős néni több mint 600 ezer forintos gázszámláját: „Átutalom, megígértem”Komoly adósság...

Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 11:42

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Elhunyt az Érdi VSE sikerkorszakának meghatározó labdarúgója, Mészáros Zoltán – gyászol az egész érdi...

Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 10:23

Meghalt egy 5 éves óvodás kisfiú, miután kedd reggel elgázolta a busz

Meghalt egy 5 éves óvodás kisfiú, miután kedd reggel elgázolta a busz

Meghalt egy 5 éves óvodás kisfiú, miután kedd reggel elgázolta a buszSúlyos tragédia történt 2025. december 16-án,...

Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 08:27

Járvány tört ki MAGYARORSZÁGON

Járvány tört ki MAGYARORSZÁGON

Járvány miatt zárt be az iskola már a téli szünet előtt – annyi a beteg gyerek, hogy a Falukarácsony is...

Mindenegyben blog
2025. december 18. (csütörtök), 06:09

Ő az a budapesti óvodás, hős kisfiú, aki megmentette az anyukája életét

Ő az a budapesti óvodás, hős kisfiú, aki megmentette az anyukája életét

Ő az a budapesti óvodás, hős kisfiú, aki megmentette az anyukája életét Először állt kamerák elé az óvodás, aki mentőt...

Mindenegyben blog
2025. december 17. (szerda), 13:36

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Január előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Január előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Január előtt véget ér a szenvedés♈ KOS:Január előtt végre elérkezik az a pillanat, amire...

Hirdetés
Hirdetés