Ezért halt meg Albert Györgyi !

Hirdetés
Ezért halt meg Albert Györgyi !
Hirdetés

Október 3-án volt 12 éve, hogy Albert Györgyi tragikus hirtelenséggel 44 évesen elhunyt. A népszerű újságírót, tévést máig nem felejtették el barátai, de egykori kollégái sem. /Köztudott volt, és maga is vállalta, hogy depressziós\./

Hirdetés
Ugyan ő nem nevezte problémának, de azt bevallotta, hogy rendszeresen iszik alkoholt.

Györgyi éppen egy tévés felvételre indult, mikor egy taxiban rosszul lett és leállt a szíve.

Hirdetés
Egy órán át próbálták újraéleszteni, de hiába tettek meg mindent a kiérkező mentősök, a diagnózis szerint légzési és keringési elégtelenség okozta a halálát.

Joshi Barath: Nem találta az utat a boldogsághozA TV2 sorselemzője, Joshi Bharat csütörtökön látta vendégül Györgyit.– Elképesztően hirtelen történt minden, mégis valahol várható volt a targédia. Csupa indulat volt belül, amikor azt mondta, hogy elhagyja az országot, már érződött, hogy lemondott önmagáról.

Hirdetés
Mintha megadta volna magát a sorsnak – emlékezett vissza Bharat. – Ahogyan megélte a folyamatos stresszt, az okozhatta a halálát. Sajnos már nagyon rossz állapotban volt, elhanyagolta magát. Nem vigyázott már a méltóságára, ez látszott a rengeteg cikkből is, ami megjelent róla. Nem találta az utat a boldogsághoz. Próbáltam beszélni vele, de túl kevés volt rá az idő. Úgy éreztem, feladta a harcot. Iszonyú düh volt benne a világ felé – mesélt utolsó benyomásairól a sorselemző.
Hirdetés
Lang Györgyi: Mintha mindig ismertem volna– Sajnos egyik médium sem tudta elfogadni őt. Vétek volt, hogy nem használták ki a tudását, hisz magasan kilógott a középszerű médiasztárok közül. Nem is tudom pontosan mikor találkoztam vele először, olyan, mintha mindig ismertem volna. Nagyon fog hiányozni... – mondta megrendült hangon Lang GyörgyiNem tudom elképzelni a várost Györgyi nélkül– Hihetetlenül tehetséges, felkészült, páratlanul jó újságíró volt. Bántotta az ostobaság, a tehetségtelenség és az aljasság. Az lett a veszte, hogy éppen ilyen emberekhez szeretett volna tartozni.
Hirdetés
Irritálta a környezetét azzal, hogy öntörvényű volt és okos. Lehet, hogy érzelmileg labilis volt, öntudatában azonban sosem. Borzasztó, hogy elment. Nem tudom elképzelni a várost Györgyi nélkül – emlékezett barátnőjére Sándor Erzsi.

2020. szeptember 29. (kedd), 15:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31
Hirdetés

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Hirdetés
Hirdetés