/Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa\-bajnoka, olimpikon, világ\- és Európa\-bajnoki döntős kiválóság – és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja – adta hírül hivatalos Facebook\-oldalán a Magyar Úszó Szövetség\./
Most úgy nagyon nem jó... Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, olimpikon, világ- és Európa-bajnoki döntős kiválóság – és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja.
Kortársai szerint nagyszerű úszó volt, egykori csapattársa, Gyarmati Andrea szerint „Roland Matthes szintű tehetség, csak a csillagok együttállása, a napi forma miatt végül nem jutott el a legnagyobb csúcsokra”.
A magyar úszósport históriájába örökre beírta magát azzal, hogy a junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100m pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100m háton.
Hazai vizekben utóbbi távon egyeduralkodónak számított, 1968 és 1973 között zsinórban hatszor nyerte meg a magyar bajnoki címet – mindösszesen 13-szor állhatott itthon a dobogó tetején. Ő volt az, aki még akkor is vidám volt, amikor nem lett volna oka mosolyogni. Valamennyi érménél és eredményénél nagyobb fegyverténynek számít – legalábbis Gyarmati Andi szerint –, hogy annak idején a Margitszigeten meggyőzte az akkor őt trenírozó Székely Évát arról, hogy az edzés közben hozzon neki két rántotthúsos szendvicset, mert azt délelőtt tízkor készítették frissen, és ő azt jóízűen el is fogyasztotta az ötórás szeánsz kellős közepén.
A fiatalabb generációk persze más emlékképeket őriznek róla: ő volt az apa, aki Cseh Laci karrierjének első felében gyakorlatilag mindenhova kísérte a fiát, még versenyek alatt is. Köpeny, törölköző, papucs, úszószemüveg – bármi, ami kell. Mindezt úgy, hogy soha, de tényleg soha nem szólt bele abba, amit az edzői kértek a fiától. Ha kérdezték, elmondta a véleményét, de mindig a háttérben maradt, és kizárólag arra koncentrált, hogy fantasztikus tehetséggel megáldott fia a lehető legzavartalanabbul készülhessen, versenyezhessen. Ha az volt a célja, hogy Laci érje el mindazt, ami neki nem adatott meg, akkor örömmel dőlhetett hátra: fia négy olimpiáról tért meg éremmel, világbajnoki címeket szerzett, míg a felnőtt Európa-bajnokságok valaha volt legeredményesebb férfiversenyzőjének számít 14 aranyérmével (plusz 19 rövidpályán) – nem magyar viszonylatban, hanem összességében.
Valamiért a sors úgy akarta, hogy idén, ami alighanem Laci pályafutásának utolsó évada lett volna, ne lássa a fiát egy újabb budapesti Eb-n és az ötödik olimpiáján – jövőre viszont már fentről figyelheti, mosolyogva, amint Lackó remélhetőleg megmutatja, mekkora klasszis, még egyszer, utoljára.
A Magyar Úszó Szövetség és a magyar úszók családja mély részvéttel osztozik a Cseh-család gyászában.
Junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100m pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100m háton.
Hazai vizekben utóbbi távon egyeduralkodónak számított, 1968 és 1973 között zsinórban hatszor nyerte meg a magyar bajnoki címet – mindösszesen 13-szor állhatott itthon a dobogó tetején.
