Ezért nem látogatja senki sem Antal Imre sírját

Hirdetés
Ezért nem látogatja senki sem Antal Imre sírját
Hirdetés

Se egy szál virág, se látogató nincs Antal Imre sírjánál. A híres nevettető ma lenne 84 éves. Volt kollégái szerint egykori barátja, Jenei József dolga lenne gondozni a sírt, de ha ő nem teszi, majd összefognak ők.

– Azt gondolom, ez mutatja azt, mi vár ránk: mindenki addig él, amíg beszélnek róla, pedig alig egy évtizeddel a halála után még illenék vele foglalkozni – mondta Csonka András, aki Antal Imre műsorvezető társa volt az RTL Klub Szeszélyes című adásában.

/– A legkedvesebb emlékem maga a gyerek\- és tinédzserkorom, amikor Imre ezer színben és szerepkörben tündökölve szórakoztatott minket a televízióban\./

Hirdetés
Intelligens és művelt ember volt, és én erre a zsenire szeretnék emlékezni.
Hirdetés
Az utolsó néhány éve valóban igen méltatlan volt hozzá, a betegsége sok kellemetlenséget okozott neki, csak az árnyéka volt önmagának. Egy ilyen képességű embernél nehéz volt azt nézni, hogy egy pár mondatos összekötő szöveget képtelen megjegyezni, rengetegszer kellett felvennünk ezeket a részeket, mire sikerült.
Hirdetés
Megtisztelő volt vele dolgozni, de nem erre akarok emlékezni – mondta Csonka András az Antal Imrével való közös munkájáról a Borsnak.

Reviczky Gábor, a komikus egykori munkatársa a lapnak elmondta, hogy Antal Imre egykor zseninek számított a szakmában.

– Elképesztő memóriája volt, a Circus Maximus című darabban egy oldalnyi szöveget tudott memorizálni egyszeri olvasásra. Méltatlanul elfeledték élete utolsó éveire, csupán az RTL Klub gondolt rá, amikor a Szeszélyest forgatták. Szegény nagyon visszahúzódó volt, az öltözőjében egyedül volt a betegsége miatt.

Hirdetés
Nagy kegyelem volt az a pár adás a csatorna részéről, ugyanis akkoriban komoly anyagi gondjai voltak, már teljesen kiforgatta mindenéből a barátja, akit – úgy tudom – el is tartott. Ennek fényében szomorú, hogy ilyenkor nincs virág a sírján.

Heller Tamás osztja Reviczky véleményét: a barátnak illene a sírt gondoznia, ám szerinte ők is, mint volt kollégák, tehetnének valamit.

– Imrével rengeteg jó kabarét forgattunk és játszottunk a Mikroszkóp Színpadon is, nem beszélve a kanadai turnénkról, ahol kis vidámságot vittünk a kint élők életébe.

Hirdetés
A világ legjobb viccmesélője volt. Ironikus, egyben nagyon szomorú, hogy nem látogatják a nyughelyét, ami szerintem a barátja dolga lenne legfőképpen. Amennyiben ez gondot jelent, végső esetben pár kollégával összefognánk, hogy méltóképpen maradjon meg az emléke.

2020. július 04. (szombat), 22:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 13:57
Hirdetés

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Magyar Péter kiakadt Orbán Viktorra: Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény!

Büntetőjogi figyelmeztetést küldött Magyar Péter Orbánnak a lakitelki beszéd utánMagyar Péter 2026. október 18-án,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 11:52

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Durván elszabadult a pokol! Orbán ma kegyetlenül nekiment Vitézy Dávidnak!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 08:50

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

„ITT A VÉGE, TÁVOZOM!” Újabb fideszes képviselő távozik: kiderült, hogy lemondott! A mandátumáról

Lemondott Benkő Tamás: munkahelyi terhelésre hivatkozik a dunakeszi képviselőBenkő Tamás lemondott a Dunakeszi 7. számú...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 07:52

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Letaglózta az egész Magyarországot! Kiderült az igazság Réka műthetetlen daganatáról: A cikk kommentben

Rubint Réka szerint eltűnt az alapdaganata, de a kezelése még folytatódikRubint Réka arról számolt be, hogy a korábban...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:59

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

1 perce érkezett! Új ellenséget talált Orbán Viktor!

Orbán Vitézy indítékait támadta, miközben az M6-os ügyében feljelentés születettOrbán Viktor egy friss...

Mindenegyben blog
2026. október 18. (vasárnap), 06:20

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Elment egy nagy színész, akit sokan a szívükbe zártak! Hatalmas név távozott

Meghalt a Star Trek Apollója: 97 éves volt Michael ForestKilencvenhét éves korában meghalt Michael Forest, az amerikai...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 20:43

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Munkagépnek ütközött egy autó az M3-ason: a kórházban meghalt a sofőrHalálos baleset történt 2026. október 17-én,...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 19:45

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyász a magyar színházi életben: 69 éves korában elhunyt Kuna Károly, a népszerű színművész69 éves korában elhunyt Kuna...

Hirdetés
Hirdetés