"Annak a férfinak, aki teherbe esésem után elhagyott.
/Nem tudom, és nem is érdekel hogy levelem valaha eljut\-e hozzád, úgy érzem, mégis köszönettel tartozom\./
Három közösen eltöltött év után én őszintén hittem, hogy te vagy az Igazi, és a szerelmünk mindent kibír. Még csak 19 voltam, amikor megismertelek... Őrült idők... egyetem, bulik, és rengeteg görbe este... Felelőtlenek voltunk, szinte még gyerekek, mai fejjel azon csodálkozom, hogy nem estem teherbe már jóval korábban - valószínűleg akkor hamarabb kiderült volna, mennyiben vagy az, akinek mutatod magad...
"Tudom, hogy volt választásom - én döntöttem a szülés mellett. Emlékszem, a 6. hónapban, amikor egyedül ültem a szobámban, mennyire utáltalak azért amit velem tettél.
Hiába, te más utat választottál - az alkohol, gyors kalandok, és a kiszámíthatatlanság mellett tetted le a voksod. Nekem azonban fel kellett nőni."
"Mindezek után szeretném neked megköszönni, hogy a legjobb pillanatban mentél el. Mindketten tudtuk, hogy ennek vége lesz. És hálás vagyok azért, hogy a lányomnak nem kell szenvednie, mert egyik pillanatról a másikra tűntél el az életéből...
Engedd meg, hogy még valamiért köszönetet mondjak neked.
"Köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogy a gyümölcslé ízletesebb a whiskey kólánál, hogy a lányom nevetése többet ér bármilyen zenekar zajongásánál, és arra, hogy mennyivel többet ér a lányom sírására ébredni reggel, mint az átmulatott éjszakák fejfájásaira."
"Végül pedig, az első pár hónap alatt nem gondoltam volna, hogy valaha ért legnagyobb örömöt pont tőled kapom".
Minden egyedülálló édesanyának, sőt, minden anyának és szülőnek el kéne ezt olvasnia! Ne felejtsd el megosztani!
