Ezt miért nem osztják? Saját veséjét adta a kislányának Ilona, emberségből kitűnő!Kíváncsiak vagyunk, hányan osszuk meg és jutalmazzuk meg egy szívecskével <3

Hirdetés
Ezt miért nem osztják? Saját veséjét adta a kislányának Ilona, emberségből kitűnő!Kíváncsiak vagyunk, hányan osszuk meg és jutalmazzuk meg egy szívecskével <3
Hirdetés

Tortával ünnepelte egy lakiteleki család a napokban lányuk újjászületésének évfordulóját. A 10 éves Laura életét az édesanyja mentette meg, amikor gondolkodás nélkül neki adta a fél veséjét. Megható történetüket az édesanya osztotta meg velünk:

„Azt sem bánom, ha én nem ébredek fel többé, csak a gyerekem legyen jól!/”\- ezt mondta Virág Ilona, amikor betolták a műtőbe, hogy kivegyék a fél veséjét és azt átültessék a 10 éves kislánya szervezetébe\./

Hirdetés
Cisztákkal volt tele a gyerek veséje: Több jel is utalt arra, hogy az akkor 9 éves Laura beteg.
Hirdetés
Ha egy kicsit evett, mindjárt hányingere lett. Emiatt sokat hiányzott az iskolából. Kórházba vittük, ahol az orvosok megállapították, hogy új vesére lesz szüksége a lányomnak! Nem tudom szavakba önteni, mit éreztem.. Olyan fájdalmat éreztem, amit még soha. Közben tudtam, hogy nem borulhatok ki, hiszen ott ült mellettem Laura, aki fel sem fogta, mi történik vele. Az első kérdésem rögtön az volt: „Jó vagyok donornak?” Hiszen nem is volt kérdés, bármit odaadtam volna neki, csak maradjon életben! - Ezután idegtépő órák következtek: az édesanyának rengeteg vizsgálaton kellett átesnie, mire válaszolni tudtak neki.
Hirdetés
Szerencsére kiderült, hogy anya és lánya genetikailag olyan közel áll egymáshoz, mintha kétpetéjű ikrek lennének.

"Amikor befeküdtünk a kórházba a műtétre, megkérdezték, hogy ha befutna egy hívás, hogy van megfelelő donorvese, akkor is az enyémet adják-e Laurának. Ragaszkodtam hozzá, hogy igen, mert úgy éreztem, ez lesz számára a tökéletes megoldás."

A kislányt sikeresen megműtötték.

Hirdetés
Mind Ő, mind az anyukája is jól van, aki mint elmondta, ez volt a leghelyesebb és legjobb döntést amit egész életében hozott. Ha Ön is úgy véli, hogy helyesen cselekedett az édesanya, egy megosztással fejezze ki egyetértését.ripost.hu

2020. február 01. (szombat), 16:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 19:24
Hirdetés

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY 2026-OS AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Brutális hőhullámmal indulhat a hónap – mutatjuk, mikor jöhetnek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:57

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? Sorsfordító napok jönnek! ⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés♈ KOS: Augusztus előtt végre elérkezik az a pillanat,...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:11

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme ótaMagyar Péter felszólalásával kezdődik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Hirdetés
Hirdetés