Ezt nem gondoltuk volna Karácsony Gergelyről! Megszólalt az ingyenes BKV-utazásról és a bérletárak emeléséről – Ezt mondta

Hirdetés
Ezt nem gondoltuk volna Karácsony Gergelyről! Megszólalt az ingyenes BKV-utazásról és a bérletárak emeléséről – Ezt mondta
Hirdetés

Karácsony Gergely, Budapest frissen megválasztott főpolgármestere az Indexen válaszolt élőben olvasói kérdésekre. /Többek között szóba került a Liget projekt sorsa, a BKK jövője, a bérletek ára, a Lánchíd felújítása és a belváros autómentesítése\./

Hirdetés

Az élő beszélgetésben Karácsony elmondta, nem lepődött meg a választási eredményen, sőt a választás előtt, hasonló eredményt jósolt. Azt mondta, a Fidesz elfelejtett kampányolni, s a győzelem nem magyarázható csak a Borkai-botránnyal. Elfelejtett a Fidesz érdemben kampányolni, mert hozzászokott, hogy „az ellenzék tök hülye” – mondta.

Elmondta a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP színeiben indult főpolgármester koalíciós kormányzásra készül, és három vagy négy helyettese lesz.

Hirdetés
 Közölte, csütörtökön állománygyűlés lesz a Fővárosi Önkormányzatnál, ahol elmondja, mindenkinek lesz fél éve arra, hogy együtt dolgozzon az új vezetéssel, és ha annak végén úgy látja, tudnak közösen küzdeni a programja megvalósításért, mindenkinek lesz helye.

Változásokat ígér

Nyilvános pályáztatás lesz minden fővárosi cég vezetői posztján – ígérte a főpolgálmester. A BKK megmarad, és ha Vitázy Dávid pályázna, jó pályázattal nyerhet is. Cél lehet. hogy 14 év alatt ingyenes legyen a tömegközlekedés. Ezt egyelőre csak 7 éves korig terjesztik ki, ez a számoktól függ, a jegybevétel struktúrát kell megvizsgálni.

Hirdetés
Azt kimondta, hogy nem emelik a bérletárakat. Sőt, inkább az a cél, hogy olcsóbb legyen.

Hogyan fog együttműködni Orbánnal?

Karácsony Gergely a jövő hétre kér találkozót Orbántól. „Nem rajtam fog múlni az együttműködés” – jelentette ki. Elmondta, hogy az állami forrással finanaszírozásnál nem lehet probléma a felújítások kapcsán. Karácsony megvizsgálja a leállított közbeszerzést a hármas metró újabb szakaszának felújításán és a Lánchíd esetében is. 

„Nem az a dolgom, hogy ellenzéki pártot építsek, másik politikát kell építenem, városvezetőnek kell lennem, együttműködésre kell törekednem” – mondta politikai céljairól.

Hirdetés

Liget

A vasárnap megválasztott ellenzéki politikus a Liget-projektről elmondta, a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén módosítják a városligeti építési szabályzatot. Ez a szabályzat nem teszi majd lehetővé, hogy a Városligetben új épület építési engedélyt kapjon - tette hozzá.

A Párbeszéd politikusa azt mondta, csak a sajtóhírekből tudja, hogy a Néprajzi Múzeum megkapta már az engedélyt, de a Nemzeti Galériának nincs engedélye.

Karácsony Gergely közölte, a projekt részeként megépült játszótérnek és az Olof Palme-ház megújulásának örül, de "kapitális baromságnak" tartja az új épületek felépítését

Hirdetés

 Beszámolt arról is, hogy az első alakuló ülésen visszavonják a Római-parti mobilgát megépítéséről szóló döntéseket.

Autómentes Lánchíd

„A Lánchíd felújítása tesztüzem arra, hogy megnézzük, milyen, ha nincs kocsi a hídon, nézzük meg, és utána döntsünk róla” – mondta ezzel kapcsolatban a politikus.

Közölte, gyanítja, hogy Tarlós István (Fidesz-KDNP) távozó főpolgármester helyesen döntött akkor, amikor leállította a felújításra kiírt pályázatot, mert az túl volt árazva. Megjegyezte, a 3-as metró középső szakaszánál is ez a helyzet. Pénteken lesz az első munkanapja, akkor tud ezeknek a közbeszerzéseknek utánanézni.

Hirdetés

Kitért arra is, hogy a budai rakpartot jelenleg nem látja kiválthatónak, a pesti rakpartot azonban - első lépésként hétvégente - szeretnék lezárni és a gyalogosoknak, a bringásoknak odaadni. Hosszú távon azt szeretné, ha a pesti rakpartot teljes mértékben tehermentesíteni tudnák - közölte.

 Karácsony Gergely szerint a belváros autómentesítését lépésenként kell megtenni, amikor a P+R parkolók építésével és a forgalomcsökkentéssel úgy állnak, akkor a behajtási díjról érdemi társadalmi párbeszédet kell kezdeni.

 Elmondta, a stockholmi modell mintájára átmenetileg vezetik majd be a dugódíjat, amely megtartásáról később népszavazás dönt.

Hirdetés

Patkányirtás

Karácsony Gergely a főváros patkányirtással kapcsolatos szerződésről azt mondta, jogszerű megoldást kell találni, az ő javaslata az, hogy bontsák fel szerződést és az új közbeszerzés lezárultáig bízzák meg a korábbi szolgáltatót a feladattal arra hivatkozva, hogy közegészségügyi veszélyhelyzet van. A veszélyhelyzetet a katasztrófavédelemnek kell megállapítania - tette hozzá.

Parkolás

Beszélt arról, hogy egységes parkolási rendszert, egységes koncepciót kell kialakítani a fővárosban. Szerinte a kerületek partnerségét kell megnyerni az egységes rendszer kialakításához, jelenleg ugyanis ők üzemeltetik a parkolást, amelyből hatalmas bevételük van.

 Elmondta, több önkormányzat kiszervezte a parkolás üzemeltetését; szeretné elérni, hogy fővárosi rendeletalkotással tiltsák meg, hogy a jelenlegi szerződéseiket a kerületek meghosszabbíthassák.

2019. október 19. (szombat), 17:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 20:33
Hirdetés

Itt már havazik!Berobbant a tél, itt a havazás: ebben a térségben már30 centis a hó

Itt már havazik!Berobbant a tél, itt a havazás: ebben a térségben már30 centis a hó

Harminc centi hó hullott a bolgár hegyekben, több szomszédunknál is fehér a táj – Magyarországon mikor havazhat?Október...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 19:31

Rendkívüli hír: Megtámadták Moszkvát!

Rendkívüli hír: Megtámadták Moszkvát!

Dróntámadás Moszkva ellen: 116 lelőtt drónról szólt a reggeli jelentésMoszkva elleni éjszakai dróntámadásról számolt be...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 18:09

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nem ért haza Németországból: 47 éves debreceni tűzoltó halt meg, családja válaszokat várKözúti balesetben, 2026....

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 17:04

1 perce jelentették be : Lecsapnak a hatóságok Orbán Viktorra?

1 perce jelentették be : Lecsapnak a hatóságok Orbán Viktorra?

Orbán, Szijjártó és Nagy Márton neve is előkerült: Tordai Bencét már kihallgatták a 80 milliárdos Paks II.-ügybenÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 16:10

Drámai döntés!íSúlyos hír érkezett Brüsszelből Magyarországról!

Drámai döntés!íSúlyos hír érkezett Brüsszelből Magyarországról!

Megszületett a brüsszeli döntés: feloldják a 4,2 milliárd eurós magyar uniós forrás zárolását!Az Európai Unió Tanácsa...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 14:46

A kamera felvett mindent!Kiszúrták a parlamenti felvételen! Furcsa dolgot viseltek ma a Tisza képviselői – megvan a magyarázat!

A kamera felvett mindent!Kiszúrták a parlamenti felvételen! Furcsa dolgot viseltek ma a Tisza képviselői – megvan a magyarázat!

A kamera felvett mindent!Kiszúrták a parlamenti felvételen! Furcsa dolgot viseltek ma a Tisza képviselői – megvan a...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 13:41

Durván Megroggyant Mészáros Lőrinc birodalma a szakértő szerint!

Durván Megroggyant Mészáros Lőrinc birodalma a szakértő szerint!

Mészáros elveszítheti a gazdaglista első helyét – Szakonyi szerint több pillér is meggyengültA 100 leggazdagabb című...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 12:35

Kamera felvett mindent! Furcsa dolgott vettek észre ma a Tisza képviselőkön a Parlamentben, kiderült mi az oka

Kamera felvett mindent! Furcsa dolgott vettek észre ma a Tisza képviselőkön a Parlamentben, kiderült mi az oka

Rózsaszínben jelentek meg a TISZA képviselői: az emlőrákszűrésre hívták fel a figyelmetRózsaszín ruhával és szalaggal...

Hirdetés
Hirdetés