Fagyoskodva várja a karácsonyt 86 éves Margit néni és Pista bácsi

Fagyoskodva árulnak nénik az utcán, és te egyszerűen elsétálsz mellettük...

Tavaly történt valami, ami mélyen megérintett. /Egy idős nénire lettem figyelmes, aki napok óta ott állt az egyik budapesti villamosmegállóban, délutánonként horgolt karácsonyfadíszeket árult, de egyáltalán nem tolakodóan\./

Nem kért, nem kiabált – csendesen ott állt, várta, hogy valaki észrevegye. Mesélte, hogy már 86 éves, és hónapok óta készíti ezeket a díszeket, mert koldulni nem akar. Nem volt pénze csizmára, így tavaszi cipőben állt ott órákig, fázva, de becsülettel próbálta megkeresni a napi betevőt.

Vidékről jött be minden nap, hosszú utakat tett meg, de sokan észre sem vették, sőt, néha még bántották is. Pedig semmi rosszat nem akart, csak méltósággal próbált megélni, ahogy tudott. Mennyire fájdalmas, hogy ott állt, és nem figyelt rá senki! Képes volt értéket teremteni, alkotni valamit, és abból szeretett volna pénzt csinálni. Milyen világban élünk, hogy sokan elmennek mellette anélkül, hogy egy pillanatra is megállnának?

Tudom, hogy nem tudunk mindenkit megmenteni, nem segíthetünk mindenkinek.

Mindenkinek megvan a maga baja, a maga terhe. De néha el kell gondolkodnunk azon, mennyire jó dolgunk van. Hányan vagyunk, akiknek nem kell aggódnunk a fűtés miatt, vagy hogy lesz-e mit enni az asztalon? És közben vannak, akik mindezen kétségbeesetten próbálnak úrrá lenni. Miért ne segíthetnénk, ha nekünk ez semmiség, nekik pedig az életet jelentheti?

Ne legyünk már ennyire elfoglaltak a saját dolgainkkal, hogy észre sem vesszük azokat, akik mellettünk küzdenek a mindennapokkal! Egy jó szó, egy mosoly, egy apró gesztus – néha ennyi is elég ahhoz, hogy valaki érezze, nincs egyedül a világban.

Hálásnak kell lennünk, hogy mi nem szorulunk arra, hogy fagyoskodva áruljunk az utcán. Az, hogy adunk, sokkal több, mint anyagi segítség – a hitet adhatjuk vissza, hogy vannak még emberek, akik figyelnek egymásra.

És milyen nagy dolog ez! Valaki kemény munkával próbál boldogulni, még ha nehéz is a sorsa. Nem élősködik, nem várja el, hogy más oldja meg helyette a problémáit. Ilyen embert megbecsülni és segíteni erkölcsi kötelességünk.

Nem tudhatod, te hol leszel, amikor 86 éves leszel. Vajon lesz, aki segít neked? Vajon lesz, aki megveszi a gyógyszereidet, ha nem lesz pénzed rá?

Megöregedni nehéz. Fizikailag és lelkileg is. És ha még azon is aggódnod kell, hogyan élsz túl egy napot, az elviselhetetlen. Mégis vannak, akik ilyenkor sem adják fel. Csendben próbálnak boldogulni, amivel csak tudnak. Ne hagyjuk, hogy ők egyedül küzdjenek ebben a hideg és közönyös világban.

Ha csak egy apró gesztussal is, de támogassuk őket. Mert néha egy kicsi segítség is óriási erőt adhat.

2024. október 15. (kedd), 07:03