Fájt a hasa reggelre meghalt az 5 éves pici lány.Ez okozta a csöppség halálát

Hirdetés
Fájt a hasa reggelre meghalt az 5 éves pici lány.Ez okozta a csöppség halálát
Hirdetés

A szülei hazavitték, betették a kiságyba, de a láthatatlan gyilkos reggelre végzett vele.

Az ötéves angol kislány, Keziah Deuk erős hasfájásra panaszkodott az iskolában, ezért értesítették a szüleit, hogy vigyék őt haza. /Így is történt, és mivel a szülők nem számítottak nagyobb bajra, este lefektették a gyermeket, hogy majd reggelre jobban lesz\./

Hirdetés
Csakhogy másnap holtan találták az ágyban Keziaht, aki puffadás és székrekedés miatt már jóideje folyamatos kezeléseket kapott.
Hirdetés

A boncolás során kiderült, hogy a kislány halálát egy a gyerekek esetében igen ritka heveny bélelzáródás okozta. A vastagbél annyira meg volt csavarodva, hogy elzárta a vérellátást, és ez végzetesnek bizonyult.

– A hasfájás olyan gyakori, hogy a szülők helyében én is lefektettem volna a gyermeket. Még soha nem tapasztaltam ilyen esetet gyerekeknél. Keziah jól reagált a kezelésekre, javulást mutatott az állapota, ezért további vizsgálatok szükségességét senki sem érezte.

Hirdetés

NAGY VALÓSZÍNŰSÉG SZERINT EGY RÖNTGEN SEM MUTATTA VOLNA KI A HALÁLA ELŐTTI NAPON, HOGY ÉLETVESZÉLYBEN VAN

– vallotta a haláleset miatt indított eljárás során dr. Hildick-Smith specialista, aki a halála előtti évben kezelte a kislányt.

A szülők szerint az orvosok nem vették elég komolyan a lányuk betegségét, holott jelezték, hogy Keziah többször hányt is. A vizsgálat során végül emberi mulasztásra utaló tényre nem derült fény, az került megállapításra, hogy az ötéves gyermek természetes halált halt.

Hirdetés

2020. augusztus 22. (szombat), 11:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 14:58
Hirdetés

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

ÖN HAZUDIK! – Keményen nekiment Szentkirályi Alexandrának a rendőr-szakszervezetRitkán érkezik ennyire kemény válasz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 08:40

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

Rács mögött marad a volt fideszes polgármester – százmilliós ügyet vizsgálnakMeghosszabbították a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 07:30

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Miközben ellene tüntettek Budapesten, Magyar Péter váratlan dolgot tett – erre kevesen számítottakEgészen különös...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 06:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hír érkezett: mindössze 45 évesen elhunyt a köztiszteletben álló pécsi edzőTragikus hirtelenséggel hunyt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:09

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A BÚCSÚ A VILLANYÓRÁKTÓL! ⚡2026-ban már senki sem tudja, mit is fizet valójában!2026-ra eljutottunk oda, hogy egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 15:17

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

DRÁMAI HÍR JÖTT A NYUGDÍJASOKNAK NOVEMBERBEN ERRE KELL KÉSZÜLNIÜK!

Fontos bejelentés érkezett a nyugdíjasoknak: eldőlt, mi lesz a novemberi pluszpénzzelEltűnt a 24,3 milliárd forintos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 13:45

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Félbeszakították Magyar Pétert – döbbenetes, ahogy reagált

Váratlanul Magyar Péter elé álltak: kemény követeléseket tettek le az asztalra-VIDEÓ A CIKK VÉGÉN A tanévnyitó végén...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 11:24

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Gigantikus tüntetés jön Budapesten: ezt lehet tudni róla!

Feszültség a szociális ágazatban: újabb tüntetés készül a kormány ellenNem kaptak konkrét választ a szakszervezetekA...

Hirdetés
Hirdetés