Fantasztikus hírt jelentett be Lázár János ! Infláció felett emelik a nyugdíjakat 2018. Január 1-tő

Hirdetés
Fantasztikus hírt jelentett be Lázár János ! Infláció felett emelik a nyugdíjakat 2018. Január 1-tő
Hirdetés

Az előrejelzések szerint kisebb lehet az infláció, mint amire számítottak ez a nyugídjemelés mértékét is csökkentené, hiszen inflációkövető nyugdíjat jelentett be a kormány!

Közeledik a választás!/\- ha egyébként nem venné ezt észre senki, akkor is ki lehetne olvasni ezt, többek között \: a nyugdíjasokat illető ellátások alakulásából A kormány , most igyekszik elnyerni az idős szavazók kegyeit, és ennek érdekében megpróbálja kiaknázni az összes pénzügyi lehetőséget\./

Hirdetés

Lázár megerősítette: akármi is lesz, 3 százalékkal emelik a nyugdíjakat jövőre

Lássuk a tényeket! Már a média attól hangos, hogy az idei év végén a nyugdíjasok pótlólagos bevételhez jutnak, három különböző jogcímen is. Egyrészt novemberben jár nekik a kiegészítés, a tervezettnél magasabb infláció miatt.

Hirdetés
Emellett még prémiumhoz jutnak a vártnál magasabb gazdasági növekedés miatt is.

Ezek nem hirtelen jött döntések által született adhoc ajándékok, hanem ezek mind jogszabályokban rögzített kifizetések, amelyekre akkor válnak jogosulttá a nyugdíjasok, ha beállnak a törvényi feltételek. De nem elégszik meg ennyivel a kormány, hanem megint „meglepné” a nyugdíjasokat, akárcsak tavaly Erzsébet-utalványokkal, még karácsony előtt. Erre nem terjed ki törvényi kötelezettsége, de a portál kérdésre azt válaszolta ezzel kapcsolatosan Lázár János, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből az időseknek mindenképpen részesedniük kell.

Hirdetés
A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a GDP idén 4 százalék felett lesz . Ezek szerint a kormány kitart a legoptimistább előrejelzése mellett. A szeptemberi jelentésében a Magyar Nemzeti Bank 3,6 százalékot jelzett az inflációs jelentésében, ehhez képest a magyar gazdaságba az OECD 3 százalékot feltételez, , az Európai Bizottság 2,9 százalékot számolt, és az IMF 2,5 százalékot. De az elemzések nem zárnak ki még ennél visszafogottabb növekedési ütemet sem.

Nos, ha azt feltételezzük, hogy a jegybank kivételével, a többi előrejelzés nyáron, sőt tavasszal lett publikálva, ami azt jelenti, hogy a számításoknál kevesebb gazdasági információ volt az elemzők birtokában, mert ezek majd csak most ősszel jelennek meg.

Hirdetés
De ha a prémium esetében a törvényi feltételt nézzük, ami azt írja elő, hogy a pluszpénz csakis a 3,5 százalékot meghaladó GDP esetében jár – akkor már nyilvánvaló, hogy a kormány a kifizetés tegnapi bejelentésével tulajdonképpen a prémium kiosztását függetlenítette a gazdasági mutatók alakulásától.

Sokkal izgalmasabb a kérdés a nyugdíjasok szempontjából, hogy milyen pályát ír le az infláció? Ezzel kapcsolatban szintén csak a jegybank részéről áll rendelkezésre friss adat: Matolcsy Györgyék számítása szerint jövőre 2,5 százalékos lehet az infláció.

Hirdetés
Érdekesség, hogy a jegybank még nyár elején, 2,8 százalékot jelzett, ez azt jelenti, hogy időközben olyan információk kerülhettek a birtokába, amelyek a korábban vártnál jóval alacsonyabb inflációt tesznek valószínűbbé. A többi prognózis nem kell annyira komolyan venni, mert ezek 3 százalék feletti értékkel számolnak, de mint említettük ezek fél- háromnegyed évvel régebbi publikációk.

Nyugdíjasaink mind nagyon jól tudják, pontosan tudják, hogy a Fidesz-kormány idején, az arra az évre tervezett inflációhoz kötötten állapítják meg a januári nyugdíjemelést.

Hirdetés
Még idén tavasszal döntött a kabinet a jövő éviről: 2018-ban 3 százalékos lesz az infláció, és ennek megfelelő mértékű lesz a nyugdíjak emelése is, az elfogadott 2018-as költségvetés szerint.

A jegybank számításai szerint , időközben nőtt az esélye annak, hogy ennél kisebb legyen a fogyasztói áremelkedés mértéke. Feltették a kérdést Lázár Jánosnak, hogy :majd kell-e ezek után korrigálni a 2018-as nyugdíjemelést , aki nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy a nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek januárban bárhogy alakuljanak is az árak, vagy akármekkora mértékben marad el az áremelkedés a kormány által jelzettől.

Hirdetés

Lázár János világosan leszögezte a kormány álláspontját idézzük:„Kitartunk a 3 százalékos nyugdíjemelés mellett. Van egy elfogadott költségvetésünk, és nem kívánjuk módosítani a célokat.”.Legkésőbb majd jövő április táján kiderül, hogy a Fidesz kormány mekkora szimpátiát tudott nyerni ebben a szavazótáborban: a nyugdíjkiegészítéssel, a prémiummal, az Erzsébet-utalvánnyal és a feltételekhez képest méltányos januári nyugdíjemeléssel.

2017. október 09. (hétfő), 12:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 17:33
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Sebő Ferenc, gyászol a magyar kultúraMeghalt Sebő Ferenc, a magyar népzene és a táncházmozgalom egyik...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 16:51

Megszületett Kapitány István: unokája – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Kapitány István: unokája – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Nagy örömhírt jelentett be Kapitány István: megszületett az első unokájaKapitány István vasárnap késő este megható hírt...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 16:15

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben1. Hétfőn...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 15:15

kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán Viktor

kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán Viktor

Lehullt a lepel: kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán ViktorOrbán Viktor a választási vereség után nemcsak a...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 14:31

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeiről

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeiről

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeirőlFelülvizsgálat jöhet az...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 14:04

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekről

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekről

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekrőlNyomozás indult a feltételezett vagyonmenekítések...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:50

Duplázódhat a családi pótlék: két évtized után nyúlna hozzá a TISZA az egyik legfontosabb családtámogatáshoz

Duplázódhat a családi pótlék: két évtized után nyúlna hozzá a TISZA az egyik legfontosabb családtámogatáshoz

Van egy támogatás Magyarországon, amelyet szinte minden gyermekes család ismer, mégis hosszú évek óta egyre kevesebbet...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:17

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Hirdetés
Hirdetés