18

Felnőtt tartalom


Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Igen Nem

Fantasztikusan jó a fiammal a sze...x, közös gyereket szeretnénk

Hirdetés
Fantasztikusan jó a fiammal a sze...x, közös gyereket szeretnénk
Hirdetés

A bizarr szerelmespár szerint nem vérfertőzés, amit csinálnak.

Kim West (51) egy héttel az után, hogy megszülte a fiát 30 évvel ezelőtt, örökbe adta. A fiú felnőtt, megnősült Amerikában. /Amikor Ben Ford \(32\) 2013\-ban családot akartak alapítani feleségével, Victoriával,  kinyomozta, ki a vér szerinti anyja, és levelet írt neki Angliába\./

Hirdetés
Ezzel kezdődött minden.

A levelet több telefonbeszélgetés követte, majd anya és fia megbeszélt egy személyes találkozást is. Kim azt mondja, olyan volt, mintha ezer éve ismernék egymást.

Hirdetés
A belsőépítészként dolgozó nő vonzónak találta fiát, találkozásuk után többször is azt álmodta, szeretkezik vele.

Összezavarodott, bűntudata lett. Aztán amikor olvasott a genetikai szexuális vonzerőről, egy mázsás súly esett le a válláról. Tudósok szerint ugyanis létezik a jelenség, amikor vér szerinti hozzátartozók beleszeretnek egymásba, amikor hosszú idő után újra találkoznak.

Hirdetés

Aztán anya és fia megbeszélt egy randevút egy hotelben. Néhány pohár pezsgő után megtörtént az első csók, és az első szexre is sor került. Anya és fia is azt mondta, elképesztően jó volt. Ben otthagyta a feleségét, aki a döbbenettől szóhoz sem jutott.

Anya és fia Michiganbe repült, ahol új életet szeretnének kezdeni. - Ez nem vérfertőzés, ez genetikai szexuális vonzalom. Olyanok vagyunk, mint borsó és a héja, egymásnak lettünk teremtve. Tudom, hogy az emberek szerint undorító, amit csinálunk, de egy ilyen elsöprő erejű szerelemért érdemes harcolni.

Hirdetés
Bármit megtennék, hogy egymáséi lehessünk. Ilyen csak egyszer történik az ember életében - mondja Kim.

Anya és fia szeretnének összeházasodni, és családot alapítani.

2019. május 11. (szombat), 09:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 19:12
Hirdetés

Most jött a hír Korda Györgyről– erre nem volt felkészülve az ország

Most jött a hír Korda Györgyről– erre nem volt felkészülve az ország

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren különleges és megható tisztelgésre került sor: domborművet avattak Korda...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 17:43

Sosem látott előny! EKKORA Tisza-győzelem jöhet a becslések szerint

Sosem látott előny! EKKORA Tisza-győzelem jöhet a becslések szerint

Sosem látott előnyben Magyar Péterék! Ekkora Tisza-győzelem jöhet vasárnap a becslések szerintDöbbenetes számokat mutat...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 17:28

Megszületett Nyári Dia kislánya – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Nyári Dia kislánya – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Nyári Dia kislánya: hatalmas az öröm a családbanNyári Dia életében újabb csodálatos fejezet kezdődött el:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 14:49

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész . ???? ? ?????́???́??́?????́?Örökre távozott...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:06

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

  24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.....

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Hirdetés
Hirdetés