Fellázadt ez a falu a kettős állampolgárok szavazatai miatt, megverték az ide érkező külföldi szavazókat

Hirdetés
Fellázadt ez a falu a kettős állampolgárok szavazatai miatt, megverték az ide érkező külföldi szavazókat
Hirdetés

444 információi szerint az ukrán határ melletti Kispaládon konfliktus alakult ki a helyi lakosok, és a nem ott élő, szervezetten szavazó kettős állampolgárok között. /A településen a Fidesz\-KDNP színeiben induló Magyar Barnabás polgármesterjelölt ellenfele a független Ábri Norbert\./

Hirdetés

Ábri a 444-nek azt mondta, hogy

a falu fellázadt a kettős állampolgárok ellen, az itteniek nem akarják, hogy ők döntsenek róluk.A független jelölt beszámolója szerint egy helyi csoport nem engedi be a kettős állampolgárokat a szavazóhelyiségekbe.

Hirdetés
Azt is elmondta, hogy vannak köztük olyanok, akik nem tudtak magyarul válaszolni a kérdésekre.

Ábri leszögezte, hogy nincs köze a megmozduláshoz, sőt, kérte a helyieket, hagyják az ügyet, mert nem lehet mit tenni.

Ezzel szemben Sankó Ádám képviselőjelölt verziója szerint senki nem akadályozta a kettős állampolgárok szavazását. Elmondása alapján 20-30 lakos volt a szavazóhelyiségnél, de megfeleződött a csoport, miután rájuk hívták a rendőröket, akik intézkedtek.

Hirdetés

Az RTL Klub arról számolt be, hogy a szavazóhelyiség mellett többen méltatlankodtak és oda is kiabáltak az ismeretleneknek, hogy

"Húzzatok el innen! Ne ti döntsétek már el, hogy ki lesz a polgármester!"

2019. október 13. (vasárnap), 20:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 20:43
Hirdetés

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Sajnos halálos áldozata is van a történteknek – Ő vesztette életét a tragédiában A cikk kommentben

Munkagépnek ütközött egy autó az M3-ason: a kórházban meghalt a sofőrHalálos baleset történt 2026. október 17-én,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 19:45

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyászban a magyar színház: Hatalmas név távozott

Gyász a magyar színházi életben: 69 éves korában elhunyt Kuna Károly, a népszerű színművész69 éves korában elhunyt Kuna...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 18:44

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes felmosta a padlót Németh Balázzsal, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Forsthoffer Ágnes visszaszólt Németh Balázsnak: szerinte levágták a parlamenti videó végétForsthoffer Ágnes október...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 14:13

Eljárás indítottak Forsthoffer Ágnes ellen a Fideszesek!

Eljárás indítottak Forsthoffer Ágnes ellen a Fideszesek!

Hidvéghi eljárást kezdeményezett Forsthoffer vagyonnyilatkozata miatt – a Mentelmi Bizottság dönthetHidvéghi Balázs...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 13:10

Orbán Viktor édesanyja csúnyán elszólta magát, miközben a letartóztatott politikusok miatt ment imádkozni!

Orbán Viktor édesanyja csúnyán elszólta magát, miközben a letartóztatott politikusok miatt ment imádkozni!

Orbán Viktor édesanyját a fia esetleges fogságáról kérdezték a KDNP imaóráján – így válaszoltSípos Erzsébet, Orbán...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 12:20

Óriási a baj !Tarjányi súlyos veszélyre figyelmeztette a kormányt Ukrajna miatt – Erre senki nem gondolt.

Óriási a baj !Tarjányi súlyos veszélyre figyelmeztette a kormányt Ukrajna miatt – Erre senki nem gondolt.

Tarjányi Péter figyelmeztetése: Magyarországot is érintheti, ha a tűzszünet után válságba kerül UkrajnaMagyarországot...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 11:21

Most jött a szomorú hír a 78 éves Zalatnay Saroltáról A cikk kommentben

Most jött a szomorú hír a 78 éves Zalatnay Saroltáról A cikk kommentben

Zalatnay Sarolta költözni készül: 116 ezer forintos nyugdíjból nem tudja fenntartani tárnoki otthonátZalatnay Sarolta...

Mindenegyben blog
2026. október 17. (szombat), 10:37

Hajnalban érkezett a megrendítő hír Emeséről!

Hajnalban érkezett a megrendítő hír Emeséről!

Aggasztó fordulat Sáfrány Emese állapotában: a kórházból távozott, de ismét infúzióra szorultSáfrány Emese egyiptomi...

Hirdetés
Hirdetés