Felnőtteket is fertőz a kéz-, láb- és szájbetegség

Hirdetés
Felnőtteket is fertőz a kéz-, láb- és szájbetegség
Hirdetés
Ismét felütötte a fejét ez a fertőző betegség .Utoljára 2013-ban volt ennyi beteg :
 
Magas lázzal és náthaszerű tünetekkel (torokfájás, orrfolyás) debütál, majd jellegzetes helyeken felbukkanó, viszkető és fájdalmas hólyagok megjelenésével folytatódik a vidékünkön eddig kevésbé ismert, himlőszerű kór: a kéz-, láb- és szájbetegség (HFMD, azaz Hand, Foot and Mouth Disease). Cseppfertőzéssel terjed, főként kisgyerekeket érint 5, legfeljebb 10 éves korig, de újabb változatát tinédzserek, felnőttek is elkaphatják. A 7–10 napon belül gyógyuló betegség általában szövődménymentes, a tünetek intenzitása szélsőségesen eltérő lehet: van, akit elborítanak a hólyagok, más észre sem veszi, hogy megbetegedett, ám közben fertőz,írja a szabadsag.ro



/Olyan szerencsésen alakult az utóbbi két hét, hogy egyszerre három gyerek is színesítette hétköznapjainkat\./

Hirdetés
Előbb a 4 és fél éves lázasodott be, a torokfájással társuló panaszt a gyerekorvos másnap torokgyulladásként diagnosztizálta, csak a szokásos láz- és gyulladáscsökkentő szirupot írta elő.
Hirdetés
Másnap a játszótéren a kisfiú arra panaszkodott, hogy kavics ment a cipőjébe – a piros foltot még akkor is ennek tudtuk be. Aztán a foltokból több lett, imitt-amott hólyagok is megjelentek, és mi még mindig az új zoknit okoltuk, és a bejáratott cipőn csodálkoztunk.
Hirdetés
A majdnem kétéves néhány nappal később ajándékozott meg egy álmatlan éjszakával, láztalanul, csak a végeérhetetlen ordítástól kissé kimelegedve adta volna tudtunkra, hogy valami nem stimmel, de éhes sem volt, szomjas sem volt, a pelenka is rendben, babusgatásra sem vágyott, hát nem értettük a panaszát. Másnap a puha talpacskákon ugyanúgy megjelentek a piros foltok, később pedig a száj körül is, ahol hólyagosodtak. Ekkor jutott eszébe anyucinak, hogy látogatóba érkezett amerikai sógornőjétől hallott valamit egy újfajta kórról, amit a tengeren túl csak így hívnak: Hand, Foot and Mouth Disease (kéz-, láb- és szájbetegség). Újabb látogatás a dokihoz a kisebbik gyerekkel és a gyanúperrel, amely beigazolódott.
Hirdetés
Ezután már mindannyian kissé elkámpicsorodottan figyeltük tenyerünket-talpunkat.

A tinédzser néhány nappal később ébredt délben magas (közel 39 fokos) lázzal és torokfájással. Piros foltok sehol. Lázcsillapítóval és langyos zuhannyal estére már rendbejött, másnap láztalanul ébredt, egyetlen piros szélű, viszkető hólyaggal a tenyerén. Harmadnap semmi változás, már azt hittük, megúsztuk. A foltözön csak negyednapra borította el mindkét tenyerét, talpának boltívét, sarkának boka alatti peremét és ajkai környékét, orrát, no meg a száj és orr nyálkahártyáját, torkát.

Hirdetés
Ezek a foltok később kiemelkednek a bőrből, hólyagosodnak, felfakadnak, majd elvileg nyomtalanul leszáradnak. Lehetnek fájdalmatlanok, ám másoknál tűszúrásszerűen fájdalmasak, érintésre is érzékenyek, és nagyon viszketőek. Kisgyerekeknél gyakori az étvágytalanság ilyenkor, ne erőltessük az evést, folyadékot adjunk inkább.

A gyerekbetegséget többféle vírus okozhatja: enterovírus 71 és Coxsackie. Az elsőt 1969-ben, az utóbbit 1948-ban azonosították Amerikában. A HFMD leggyakrabban enyhe lefolyású betegség, a kiütések nem fájdalmasak, nem viszketnek, ám ritkán életveszélyes szövődmények alakulhatnak ki (agyhártyagyulladás, gyermekbénuláshoz hasonló paralízis).

Hirdetés
Ilyen súlyos neurológiai elváltozásokat először Bulgáriában jeleztek 1975-ben és Magyarországon 1978-ban. A HFMD járvány több tucatnyi áldozatot szedett a kilencvenes években Malajziában, Tajvanon, 2011-ben Vietnamban. Járványszerűen terjedt, és több száz áldozattal járt a betegség Kínában 2008-tól kezdődően, bár mára a megbetegedések száma lényegesen csökkent. Talán nem véletlen, hogy éppen Kínában dolgozták ki az első védőoltást az idén áprilisban. Ennek a szépséghibája annyi, hogy csak egyetlen vírustörzs ellen nyújt védelmet. Maga a betegség is immunizál az adott vírustörzzsel szemben, ám a víruscsalád más tagjától ugyanúgy ismét megfertőződhetünk. Tavaly Amerikában a HFDM újabb formája jelent meg, amely felnőtteket is érint.
Hirdetés

Különleges kezelése nincs, hatásos a láz-, fájdalom- és gyulladáscsökkentő gyógyszer, a viszketésre ezen kívül a himlős betegségeknél ajánlott mentolos oldat. Kalcium tabletta is segíthet, allergiaellenes gyógyszert is ajánlanak még a panaszok enyhítésére, mások lidokain alapú helyi érzéstelenítő oldatot, kamillateás, esetleg langyos sós vízzel (egy csupor vízben fél kiskanál só) történő öblítést.

Megelőzésre nagyon alapos és gyakori kézmosással van esélyünk (különösen pelenkacsere után), de ez sem garantálja, hogy megússzuk a betegséget, amely cseppfertőzéssel, a tárgyakról is könnyen átterjed, a beteg székletében pedig egy hónapig kimutatható.

A betegség idején különösen tanácsos külön evőeszközt, poharat, törölközőt használni, semmiképpen ne fogyasszuk el a beteg kisgyermek otthagyott ételét. Egy jó hír a beteg gyerkőcöknek: a torokban jelentkező hólyagok okozta fájdalmat-viszketést remekül enyhíti a fagylalt…

2016. október 24. (hétfő), 20:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11
Hirdetés

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 14:47

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében, kis angyalka! ?️Mindenegyben Blog – 2025. június 7....

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 12:21

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Sári József, a magyar kortárs zene mestere – 91 éves volt a Kossuth-díjas zeneszerző ? Gyászol a magyar zenei...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Hirdetés
Hirdetés