FIGYELEM! 2018. JANUÁR 1-TŐL ÚJ FELTÉTELEKKEL ÜLHET A VOLÁN MÖGÉ

Hirdetés
FIGYELEM! 2018. JANUÁR 1-TŐL ÚJ FELTÉTELEKKEL ÜLHET A VOLÁN MÖGÉ
Hirdetés

/Az Európai Bizottság egy 2006\-os irányelvet módosított 2016 nyarán, amit azzal indokolt, hogy próbálja megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt a közúti biztonság és a mobilitás között, a legfrissebb orvostudományi ismereteket figyelembe véve\./

Hirdetés

Az Európai Unió tagállamaiban a változások 2018. január 1.-től lépnek életbe.A Napi.hu értesülései szerint az új javaslat világosan megkülönbözteti azt a két állapotot a szív- és érrendszeri betegségeknél , amikor a kérelmező még vezethet, és amikor már az egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy részt a forgalomban.

Kimondja a módosítás kimondja, hogy a vezetői engedélyt bizonyos szív- és érrendszeri problémák esetében, a jogszabályban megjelölt csoportba tartozó kérelmezők, illetve járművezetők számára: csak akkor lehet kiállítani vagy megújítani, ha :– az adott egészségügyi problémát már eredményesen kezelték,– rendelkezésre áll egy szakorvosi engedély,– valamint szükség esetén, rendszeres orvosi felülvizsgálatra kerül sor.

Hirdetés
A módosítás pontosan (23 pontban) határozza meg ezeket az eseteket, amelyeket itt talál.

Emellett még a módisítás 9 olyan esetet határoz meg, amely esetében nem lehet már meghosszabbítani, illetve kiállítani jogosítványt.Kizáró ok lehet a vezetésből például:• defibrillátor beültetése,• perifériás vaszkuláris megbetegedések,• szívelégtelenség,• szívműködést segítő eszközök,• szívbillentyű-zavar bizonyos esetei (ezeket a módosítás pontosan meghatározza),• strukturális és ingerületvezetési zavarral járó szívizombetegségek bizonyos esetei,• hosszú QT-szindróma okozta ájulás, torsade des pointes és 500 ms-t meghaladó QTc kíséretében,• Brugada-szindróma ájulással vagy túlélt hirtelen szívhalállal.

Hirdetés
Kivételes esetekben a vezetői engedély kiállítható vagy megújítható:– :amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja, valamint rendszeres orvosi vizsgálat biztosítja, hogy az érintett személy – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait- alkalmas a biztonságos járművezetésre – derül ki a módosításból.

Az irányelv többek között azt is kimondja, hogy értékelni kell a vezetési alkalmasságot befolyásoló hirtelen esemény bekövetkezésének kockázatát a részletesen leírt szívizombetegségekben (arritmogén jobb kamrai szívizombetegség, spongiform kardiomiopátia, katekolaminerg polimorf kamrai tachycardia és rövid QT-szindróma) vagy a szívizombetegségek esetlegesen felfedezett új formáiban szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében.Átfogó szakorvosi értékelés szükséges, valamint figyelembe kell venni az érintett szívizombetegség kórtüneteit.

Hirdetés
A direktíva módosításában direktíva az is szerepel, hogy a tagállamok korlátozhatják a vezetői engedély kiállítását vagy megújítását más szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében.

Így változnak a cukorbetegekre vonatkozó feltételek !!!A módosítás könnyebbé teszi annak is a megállapítását, hogy az állampolgárnak továbbra is megengedi-e az egészségi állapota, hogy vezethessen, ugyanakkor kiküszöböli azt a korábbi eshetőséget, hogy a cukorbetegségben szenvedő kérelmező elveszítse a jogosítványát megfelelő kezelés mellett.

Hirdetés
Ezért a módosítások értelmében kötelesek igazolni a hipoglikémia fellépésének kockázatával járó, gyógyszerrel kezelt cukorbeteg kérelmezők, illetve járművezetők, hogy tisztában vannak a hipoglikémia kockázatával, és megfelelően ellenőrzés alatt tartják az egészségi állapotukat.

A jogszabály kimondja, hogy nem lehet kiállítani vagy megújítani a vezetői engedélyt az olyan kérelmezők, illetve járművezetők számára, akik nincsenek tisztában a hipoglikémiával járó kockázatokkal.A módosítás értelmében:– nem állítható ki vagy újítható mega járművezetői engedély a visszatérő súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők számára, csak abban az esetben, ha rendelkezésre áll orvosi szakvélemény, és az orvosi felülvizsgálat is rendszeres.

Hirdetés

Járművezetői engedély csak a legutolsó epizódot követő három hónap elteltével állítható ki vagy újítható meg az ébrenléti állapotban visszatérő, súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, gépjárművezetők számára.Természetesen itt is lehetővé teszi a módosított jogszabály, hogy kivételes esetekben kiállítható vagy megújítható legyen a vezetői engedély, amennyiben az orvosi szakvélemény ezt kellően alátámasztja, és biztosítja a rendszeres orvosi vizsgálat, hogy az érintett személy alkalmas a biztonságos járművezetésre – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait -.

2018. január 01. (hétfő), 16:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Hirdetés
Hirdetés