Figyelem !6 megyére adtak ki első fokú figyelmeztetést !

Hirdetés
Figyelem !6 megyére adtak ki első fokú figyelmeztetést !
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.11.22. csütörtök éjfélig

Sűrű köd leginkább a Dunántúlon maradhat meg tartósan. Emellett a magasabban fekvő helyeken az alacsonyszintű felhőzet miatt is tartósan rossz látási viszonyok várhatók,írja a met.hu

/Folytatódik a szürke, borongós, időnként csapadékos időjárás\./
Hirdetés

Pénteken már csak kezdetben alakulhat ki egy-egy helyen szitálás, majd napközben helyenként a felhőzet is kissé felszakadozhat. Északnyugaton élénk lehet a délkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. Szombaton is sok felhő lesz felettünk, és többfelé kell számítani kisebb esőre, egy-egy záporra. Sokfelé élénk, északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. Délután 5 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

Hirdetés

A jelenlegi számítások szerint vasárnap elszórtan valószínű csapadék, és a legmagasabb hőmérséklet is 7 és 12 fok között alakulhat. Nagy bizonytalanság mellett a jövő hét elején egy mediterrán ciklon határozhatja meg időjárásunkat, mely szeles időt, lehűlést, illetve többfelé kiadósabb mennyiségű csapadékot hozhat,írja az idokep.hu

Baranya megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Tartós, sűrű ködTartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
Hirdetés
Győr-Moson-Sopron megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Tartós, sűrű ködTartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.Somogy megyeJelFokEseményLeírásTartós, sűrű ködTartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.Vas megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Tartós, sűrű ködTartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.Veszprém megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Tartós, sűrű ködTartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.Zala megyeJelFokEseményLeírásTartós, sűrű ködTartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
OMSZ: 2018-11-22 01:00 (00:00 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.11.22. csütörtök éjfélig

Sűrű köd leginkább a Dunántúlon maradhat meg tartósan. Emellett a magasabban fekvő helyeken az alacsonyszintű felhőzet miatt is tartósan rossz látási viszonyok várhatók,írja a met.hu

2018.11.22. 05:02 Országos Meteorológiai Szolgálat

2018. november 22. (csütörtök), 09:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 20:01
Hirdetés

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Viharos fordulat jön vasárnap: 80 km/órás széllökés, jégeső és felhőszakadás is érkezhet A HungaroMet 2026. július...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 18:14

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonátHárommilliárdos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 17:01

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 16:17

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter kiszúrta Orbán Viktor beszédének legárulkodóbb részét – Ezen múlhat a volt kormányfő politikai...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Hirdetés
Hirdetés