Az UV-sugárzás veszélyeire hívták fel a figyelmet meteorológiai, bőrgyógyász, egészségvédelmi és klímapolitikai szakértők a meteorológiai nyár első napján, csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
/Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr\-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának tanára kiemelte\: az elmúlt napokban megjelent véleményekkel ellentétben továbbra is azt tanácsolják, hogy délelőtt 11 óra és délután 3 óra között mindenki kerülje a napon tartózkodást, mert ilyenkor nagyobb a leégés veszélye\./
A szakember megjegyezte: a napsütés egészségre gyakorolt pozitív hatása, a D-vitamin pótlásában betöltött szerepe is megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor tény, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a melanomás megbetegedések és halálozások száma.
[ad1]
A szakember elmondta: a festékes és nem festékes típusú bőrdaganatok kialakulását, azok lefolyását vizsgálva megállapították, hogy az előbbiek inkább a fővárosban, a nagyvárosokban, megyeszékhelyen, a Balaton környékén, valamint Csongrád és Békés megyében fordulnak elő gyakrabban. Érdekes eredménynek nevezte, hogy a magasabb végzettségű, jobb szociális körülmények között élők körében is gyakrabban fordul elő ez a betegség.
Bakos József, az OKI Optikai és Lézersugárzások Csoportjának vezetője – a többi szakemberrel egybehangzóan – arra hívta fel a figyelmet, hogy a szoláriumozás káros hatásai messze meghaladják annak előnyeit. A szolárium használatát több országban 18 éves kor alatt tiltják is – jegyezte meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) épületében az UV-sugárzás meteorológiai, bőrgyógyászati, egészségvédelmi, társadalmi és klímapolitikai vonatkozású hatásairól is előadásokat tartottak a szakemberek.
Bozó László, az OMSZ munkatársa megnyitó beszédében utalt arra, a szolgálat aktuális mérési adatok közlésével, előrejelzésekkel, figyelmeztetésekkel segíti a felkészülést és a védekezést.
A szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy rendszeresen figyeljék az UV-sugárzásról szóló tájékoztatókat. A legfrissebb országos előrejelzés megtalálható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, annak mobil eszközökre optimalizált változatán (mobil.
Erős UV SUGÁRZÁS VÁRHATÓ :
| 2017. június 2. péntek | ||
|---|---|---|
| Maximum: 7.3 – nagyon erős | ||
Bőrleégési idő: 15 – 20 perc | ||
Forrás : hirado.hu
2017. június 01. (csütörtök), 22:10
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
fEz a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger
Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...
Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett
„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...
Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk
Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...
Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett
Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...
Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus
Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...
Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek
Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...
1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!
Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...
Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetője
Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg korábbi vezetőjeMeghalt Gazsi Zoltán, aki korábban csaknem két évtizeden át vezette az...
Mindenegyben blog , mint a nevében is utalunk rá, minden benne van, ami szem-szájnak ingere.
Kedves böngésző a napi fáradalmaktól meg tud nálunk pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.
Mindenegyben blog -ban sok érdekes és vicces képet találsz. Ha megnyerte a tetszésedet csatlakozz hozzánk.
Rólunk:
Mindenegyben blog indulási időpontja: 2012. március
Jelenleg két adminja van a blognak: egy fiú és egy lány.
Kellemes böngészést Mindenkinek!