FIGYELEM! DECEMBER 1-TŐL EGY NAGYON FONTOS OKMÁNY IGÉNYLÉSE VÁLTOZIK!

Hirdetés
FIGYELEM! DECEMBER 1-TŐL EGY NAGYON FONTOS OKMÁNY IGÉNYLÉSE VÁLTOZIK!
Hirdetés

FIGYELEM! DECEMBER 1-TŐL EGY NAGYON FONTOS OKMÁNY IGÉNYLÉSE VÁLTOZIK!

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül.

/Tavaly novemberben indult el a KEK KH telefonos azonosítási szolgáltatása, ennek lényege, hogy az ügyfél telefonon tudja magát azonosítani és így tud ügyeket kezdeményezni\./

Hirdetés
Telefonos azonosítással először az ügyfelek arról nyilatkozhattak, hogy ki intézhet a nevükben, meghatalmazással ügyeket.

December 1-jétől arra is van lehetőség, hogy az állampolgárok telefonon igényeljék – ugyancsak a telefonos azonosításon keresztül – az erkölcsi bizonyítványt.

Hirdetés
A telefonos azonosításhoz az ügyfélnek először fel kell keresnie egy okmányirodát vagy kormányablakot, ahol telefonos azonosítót kell igényelnie.A regisztrációkor kapott azonosítószám birtokában pedig személyes jelenlét és sorban állás nélkül, a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon intézheti ezt a közigazgatási ügyet is, hétfőtől szombatig 8-20 óra között.

A telefonos ügyintézéshez először azonosítót kell kérni az okmányirodában vagy a kormányablaknál

Hirdetés

Eddig postán, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy az elektronikus ügyintézési csatornákon (a webes ügysegéden vagy az OkmányAppon) lehetett igényelni az erkölcsi bizonyítványt.

Az erkölcsit 2013 óta lehet a webes ügysegéden keresztül igényelni, abban az évben 22 ezren éltek a lehetőséggel, idén pedig már 116 ezren igényelték így az okmányt, vagyisnégy év alatt több mint ötszörösére nőtt az ilyen ügyek száma, és az összes igénylés 23 százaléka már elektronikus úton történik.

Forrás : MTI

2016. december 01. (csütörtök), 13:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 07:24
Hirdetés

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett, börtön is lehet a vége!

 Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett: börtön is lehet a túlárazott nyuszimotorok ügyének végeKözpénzből vett...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 06:34

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi buszbalesetről: 8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!

Újabb részletek derültek ki a tegnapi  buszbalesetről:  8 gyermek sérült meg ? Részletek lent a hozzászólásoknál!Súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 05:28

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Vályi István durván kiosztotta Németh Balázst.. A cikk a hozzászólásoknál olvasható!Vályi István keményen...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 04:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Anthony Guidera65 éves korában elhunyt Anthony Guidera, akit a nézők leginkább a Keresztapa 3 és A lény című...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 20:45

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Leváltották Győrfi Pált a mentők celebszóvivőjétHosszú évek után új arc képviseli az Országos Mentőszolgálatot a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:42

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnávalGajdics Ottó ismét olyan pillanatba került, amelyről hamar beszélni kezdtek a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:08

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknaponLesivideó került elő Magyar Péterről, ahogy gyermeknapon táncra perdült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:50

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett a hír: özönlenek a gratulációk Forsthoffer Ágnesnek, hatalmas dolog történtForsthoffer Ágnes elérte a 200...

Hirdetés
Hirdetés