Figyelem: így szerezhet visszamenőleg havi 5 ezer forintot!

Hirdetés
Figyelem: így szerezhet visszamenőleg havi 5 ezer forintot!
Hirdetés

Figyelem: így szerezhet visszamenőleg havi 5 ezer forintot!

/Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig – a családi kedvezmény mellett is – jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az MTI\-vel\./

Hirdetés

 

A közlemény szerint ha az Országgyűlés megszavazza az adócsomagot, akkor az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható lesz.

Így azok a házaspárok, akiknek tavaly gyermeke született, a 2015-ös szja-bevallásukat egy egyszerű önellenőrzéssel módosíthatják.

Hirdetés
A nyomtatvány beérkezésétől számított 30 napon belül már meg is kapják a havi 5 ezer forintos “állami nászajándékot” – tették hozzá.

Az adócsomag elfogadásával a kedvezmény a boldogító igen kimondását követő hónaptól 24 hónapig érvényesíthető – még akkor is, ha az esküvőt követően a feleség egyben kismamává is válik. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát köti – írták.

Közölték azt is, hogy az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben majd 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami nászajándékot, amellyel összességében 500 millió forintot spóroltak.

Hirdetés
A KSH nyilvántartása alapján tavaly 46 ezer házasságot kötöttek, vagyis a tavaly kötött frigyek kevesebb mint felében vették csak igénybe a kedvezményt.

Forrás : http://www.hirado.hu

2016. november 13. (vasárnap), 19:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45
Hirdetés

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Hirdetés
Hirdetés