FIGYELEM! NEM VISZI KI A POSTÁS A NYUGDÍJASOK ERZSÉBET UTALVÁNYÁT – ÍGY KAPJÁK MEG!

Hirdetés
FIGYELEM! NEM VISZI KI A POSTÁS A NYUGDÍJASOK ERZSÉBET UTALVÁNYÁT – ÍGY KAPJÁK MEG!
Hirdetés

A kormány elfogadta a miniszterelnök javaslatát. 10 ezer forint értékű papíralapú Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok az év végéig, amelyen hideg és meleg élelmet vásárolhatnak majd.

/Az Erzsébet\-utalványra 2 millió 700 ezer nyugdíjas jogosult\: az öregségi, az özvegyi és a rokkant nyugdíjasok\./

Hirdetés

Az utalványok személyes kikézbesítésében a járási kormányhivatalok fognak közreműködni. Az Erzsébet-utalványnak legkésőbb december 31-ig kell megérkeznie. A karácsonyi gesztusnak is szánt egyszeri juttatásra 42 milliárd forintot fordít a kormány.

Hirdetés

[ad1]

A bérmegállapodásban foglalt jelentős emelések lehetőséget adnak arra is, hogy a nyugdíjak jövőre az eredetileg tervezettnél jobban növekedjenek. Az 1,6 százalékos emeléssel egy átlagnyugdíj havi újabb 2 ezer, azaz évi közel 24 ezer forinttal emelkedik.

A legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentése is leginkább a nyugdíjasok megélhetését segíti; a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentésével az idősek januártól további több tízezer forintot spórolhatnak meg.

Hirdetés
A kormány 2017-ben is folytatja a Nők 40 programot, amely lehetőséget ad arra, hogy negyven év munka után a nők nyugdíjba mehessenek, eddig 181 ezren éltek ezzel a lehetősséggel.

(kormany.hu)

2016. december 01. (csütörtök), 19:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 20:45
Hirdetés

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Leváltották Győrfi Pált a mentők celebszóvivőjétHosszú évek után új arc képviseli az Országos Mentőszolgálatot a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:42

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnávalGajdics Ottó ismét olyan pillanatba került, amelyről hamar beszélni kezdtek a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:08

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknaponLesivideó került elő Magyar Péterről, ahogy gyermeknapon táncra perdült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:50

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett a hír: özönlenek a gratulációk Forsthoffer Ágnesnek, hatalmas dolog történtForsthoffer Ágnes elérte a 200...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:18

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra friss képeket mutattak ikerlányaikról – Elza és Franciska már nagyot nőttekNagy Ervin...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:39

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés soránTragédia a rendőri üldözés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:11

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

 Németh Balázs felháborodott azon, hogy lecsacsizták, Tanács Zoltán pedig Micimackóval válaszolt nekiÚjabb parlamenti...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 14:39

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Szigorítás jön: júliustól kitiltják az elektromos rollereket több népszerű helyről MagyarországonÚj szabályok lépnek...

Hirdetés
Hirdetés