Figyelem! Vigyázat gyermekrablók!

Hirdetés
Figyelem! Vigyázat gyermekrablók!
Hirdetés

„Azonnal kiabálni kezdett, mire felkapták a fejüket az idegenek is” – Gyerekekre leskelődő, gyanús alakok miatt kellett kihívni a rendőrséget egy budapesti játszótéren.

Budapest — Csak a nagyszülők éberségén múlhatott, hogy nem raboltak el egy gyermeket a főváros XI. kerületében lévő Csillagfény játszótérről – állítják a gyermek szülei lapunknak. 

A névtelenséget kérő felnőttek állítják: bár nem történt tragédia, ám senkinek nem kívánják az érzést, amit ők éltek át, amikor értesültek a történtekről. 

/„Az édesanyám a két gyermekemmel volt lent a játszótéren\./

Hirdetés
A kislányom a többi gyerekkel játszott, majd egy pillanatra eltűnt a nagymama szeme elől, amikor a játszótér végébe szaladt a kulacsáért"– mesélte a gyermek egyik szülője.

Amikor a nagyszülő keresni kezdte az unokáját, a gyermek mögött alig egy méterre egy magas férfi állt, miközben a kerítés előtt egy másik járó motorral várakozott. Gyaníthatóan egy harmadik társuk is volt, aki a kerítés mögött állva figyelte az eseményeket.

Hirdetés
 

„A mama nagyon megijedt, azonnal kiabálni kezdett, mire felkapták a fejüket az idegenek is. Szerintem csak ezért menekült meg a lányom” – állítja az anyuka, aki szerint a hangos kiabálástól ijedhettek meg a férfiak, akik egy pillanat alatt köddé váltak. 

„Szerencsések vagyunk, mert a gyermekünk biztonságban van” – mondta a kislány édesanyja.

A szülők szerint a rendőrség a helyszínre vonult, ám mivel konkrét bűncselekmény nem történt, nem keresik a három férfit.

Hirdetés
 

Úgy tudják, a környéken nem ez volt az egyetlen eset, ám térfigyelő kamerák híján a bizonyítás nehézkes. Éppen ezért kerestük az kerületi önkormányzatot, hogy megtudjuk: terveznek-e kamerarendszert kiépíteni. Válaszukig türelmet kértek.

A rendőrség szerint a nagymama rászólt a férfira, aki elfutott, majd egy autóba ült. Az autóban egy másik férfi várta, akivel együtt elhajtottak.

Az asszony vallomása szerint a férfi több méterre ment el a kislánytól, de nem szólította meg. Ezután értesítette a kislány édesanyját, aki riasztotta a rendőrséget.

Hirdetés

Íme egy másik eset ahol képet is készített a titokzatos autóról, amiben a gyerek rablók ültek!

Veszélyben lehetnek a fiaink és lányaink. Gyermekrablók ólálkodnak az országunk határain belül.

Több eddig meg nem erősített információ is azt állítja, hogy rejtélyes furgonokkal járják az országot, és próbálják a gyerekeket elcsalni.

Ezen esetek között a legtöbbször intézetis gyerekeket próbáltak az autóba csalni,d e napvilágot látott olyan eset is, amikor iskolás gyerekeket akartak elvinni.

Egy soproni férfi Facebook bejegyzése felrobbantotta a magyar internetet:

Herceg Zoltán bejegyzése:

Hirdetés
"Figyelem.!!!!!..

W 24916 G rendszámú VW Up egy kb. 35 éves vöröses haj piros arcbőrű férfi. Sopronban töbször követte nagyobbik lányomat és barátnőit.

Ma megint itt volt de csőbe húztam és rajta kaptam….lányom hívott a buszról hogy követi..és minden megállonál félre áll…mondtam no para…megyek….mondtam ott leszek csak sétáljon nyugodtan.

A tag többször elment mellette….lassitott..megvárta..bevárta….megfordult….majd Bánfalvánál a posta elötti utcába a hídon nemtudott vissza menni és én akkor ott voltam már mögötte kocsimmal keresztbe….

Hirdetés
kiugrottam….kérdeztem beszél e magyarul…németül szólalt meg hogy Bitte???

Mintha nem értené…kérdőre vontam hogy mit köröz a lányom után……magyarul mondta hogy ennek semmi értelme…voltak szemtanuk…mondták akár tanuskodnak is…a tag a járdán keresztül menekült el úgy hogy majdnem elütötte az embert aki kijött a kiabálásomra.

És nagy gázzal elmenekült valószínű nem ok nélkül.

Lányos szülők figyeljetek…vigyázzatok!!!"

Hogy az információk mennyire hitelesek és mit mondanak a hatóságok, arról egyelőre nincs hír.

Hirdetés
Ennek ellenére nem árt résen lenni, mert úgy gondoljuk, hogy egy szülő nem lehet elég óvatos, ha a saját gyermekéről van szó!

OSZD MEG másokkal is!

2019. augusztus 02. (péntek), 10:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 20:15
Hirdetés

Orbán Viktor elárulta leghűbb emberét, hogy a saját bőrét mentse!

Orbán Viktor elárulta leghűbb emberét, hogy a saját bőrét mentse!

Orbán elszólta magát Tusványoson? Saját szavaival hozhatta nehéz helyzetbe a volt TEK-vezértOrbán hősként beszélt Hajdu...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 19:13

Kiderült az igazság! Ezért nem engedték, hogy Hadházy Ákos legyen az elszámoltató hivatal vezetője

Kiderült az igazság! Ezért nem engedték, hogy Hadházy Ákos legyen az elszámoltató hivatal vezetője

Gréczy Zsolt szerint ezért nem lehetett Hadházy Ákos az elszámoltatási hivatal vezetőjeSúlyos kritikát fogalmazott meg...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 18:01

Súlyos vonatbaleset rázta meg az országot – halálos áldozat is van

Súlyos vonatbaleset rázta meg az országot – halálos áldozat is van

Szörnyű tragédia Tállyán: vonattal ütközött egy autó, egy ember életét vesztetteMentőhelikopter érkezett a súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 17:12

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Tragédia a síneken Tállyán: egy férfi meghalt, egy nő súlyosan megsérültHalálos ütközés történt a vasúti átjáróban2026....

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 16:51

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros összegTöbb mint 202 millió forint...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:54

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Smink nélkül mutatta meg arcát a 82 éves Esztergályos Cecília – küldjünk neki sok szívecskét!Bátran vállalta...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol Oroszlány: elhunyt a bajnokcsapat csupaszív kosárlabdázójaFontos szerepe volt az oroszlányi kosárlabdasport...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 14:44

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Dr. Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakcióA Tisza-frakció bejelentette alkotmánybíró-jelöltjétA...

Hirdetés
Hirdetés