Figyelem!!!! Zivatarral,70 km-es széllel és jégesővel jön ! Néhány órán belül leszakad az ég – ezeken a területeken számíthat viharra :

Hirdetés
Figyelem!!!! Zivatarral,70 km-es széllel és jégesővel jön ! Néhány órán belül leszakad az ég – ezeken a területeken számíthat viharra :
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére

2024.03.25. hétfő éjfélig

Hétfő délután az ország északkeleti harmadán a záporok mellett néhol zivatarok is kialakulhatnak. /Az intenzívebb gócokat átmeneti viharos \(~60\-70 km\/h\) széllökés, valamint jégdara is kísérheti\./

Hirdetés

2024.03.24. 5:41 HungaroMet Nonprofit Zrt.

Kedden kezdetben fátyolfelhős-napos időre számíthatunk, majd délután délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Kisebb eső esetleg estefelé délen, délnyugaton fordulhat elő. Élénk, erős, északnyugaton néhol viharos lesz a délkeleti szél.

Hirdetés
Hajnalban -4, +5, napközben 12-18 fok valószínű. Reggelre északkeleten pára-, ködfoltok képződhetnek. Szerdán kezdetben változóan fehős lesz az ég, majd délután nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és estefelé nyugaton eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős déli-délkeleti szélben 15 és 22 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökre virradóra még többfelé szükség lehet az esernyőkre, délelőtt még keleten és északon többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol zivatar is, de délután már csökkenni fog a felhőzet és egyre többfelé süt ki a nap. A szeles időben délután 15-21 fok várható.

Hirdetés
Péntekre már szárazabb, de továbbra is szeles idő ígérkezik, 18-24 fokos maximumokkal.

Tegnapi fotók:

2024. március 25. (hétfő), 06:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 09:03
Hirdetés

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek

Ez vár ránk áprilisban- szakértők is elképedtek❄️ Március vége: hűvös hajnalok, egyre barátságosabb délutánokMárcius...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 08:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan és megrendítő hír rázta meg a magyar kézilabda világát: életének 68. évében elhunyt Horváth Tibor, a HORT SE...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:33

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet

Gáspár Bea megtörte a csendet: Evelint nagyon megviselik a netes támadásokGáspár Bea őszintén beszélt arról, mennyire...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 07:16

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rubint Réka a színfalak mögött omlott össze, és tört ki zokogásban! Rubint Réka könnyeivel küszködve ült a nézőtéren A...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 06:27

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete péntek! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenMegrendítő tragédia rázta meg az ír...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 21:22

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök)

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

Drámai hír érkezett Pásztor Erzsiről

A közönség soraiban potyogtak a könnyek, amikor vasárnap délután váratlanul félbeszakadt a Turay Ida Színház előadása:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Hirdetés
Hirdetés