Fordulat a kizuhant Pannika ügyében.. MEGVAN a bűnös!

Hirdetés
Fordulat a kizuhant Pannika ügyében.. MEGVAN a bűnös!
Hirdetés

Ma áll először bíróság előtt a négy éve tragikus körülmények között meghalt három éves Pannika szülei és keresztanyja. A kislányt 2017 májusában egyedül hagyták a lakásban. /A szülők dolgoztak, ezért a keresztanya vigyázott a gyerekre, de ő is elment, majd nem sokkal később a gyermek kizuhant a negyedik emeleti ablakból\./

Hirdetés
Pannika a kórházban meghalt.

A kislány szüleit és keresztanyját kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

A tárgyalás előtt szinte tapintható volt a feszültség a három ember között, egymáshoz sem szóltak, sőt kínosan ügyeltek arra, hogy még csak oda se pillantsanak, ahol a másik áll.

Hirdetés
Most derül majd ki, hogy beismerik-e bűnösségüket vagy nem. Amennyiben az utóbbi mellett döntenek hosszú tárgyalássorozat kezdődik.

Közben az édesanya, P. Anasztázia beismerte bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az édesapa, A. Tamás is beismerte bűnösségét. Vallomást azonban egyikük sem akar tenni.

A szülőkkel ellentétben a keresztanya, L. Renáta nem mond le a tárgyaláshoz való jogáról. "Nagyon szeretném megtudni, hogy mi történt azon a hajnalon"-fogalmazott a kislány keresztanyja.

Hirdetés

Mivel nem mindhárom vádlott vallotta be a bűnösségét, ezért az ügyben tárgyalás lesz. Váratlan fordulat: a szülők azt hitték, azzal, hogy ha bűnösnek mondják magukat, véget ér számukra a bírósági procedúra, ám a keresztanya keresztbe húzta a számításaikat, így az ügynek az előkészítő üléssel nincs vége, hanem tárgyalássorozat kezdődik.

 A kislány keresztanyja tudni szeretné, mi történt azon a végzetes napon /

Hirdetés

A kislány keresztanyja tudni szeretné, mi történt azon a végzetes napon / Fotó: Grnák László

Újabb fordulat az ügyben: az előkészítő ülés véget ért, és azonnal elkezdődik a tárgyalás. A szülők szeretnének elmenni, hogy ne kelljen a tárgyaláson részt venniük. Erről most születik döntés.

A tragédia 2017-ben történt. A keresztanya a kislány halála után messzire költözött Kistarcsáról.

Hirdetés
A fiatal nő pár méterre lakott a tragédia helyszínétől, ahányszor kilépett a kapun, újraélte a borzalom minden pillanatát. Egy ideig harcolt az érzéseivel, azt gondolta, hogy egy idő után talán valamelyest enyhül a fájdalom, de nem így lett, ezért végül belátta: egyetlen választása van, egy messzi városban új életet kezdeni.

2022. július 07. (csütörtök), 12:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05
Hirdetés

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 14:20

Durva részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körül

Durva részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körül

Döbbenetes részletek kerültek elő: egyre nagyobb a botrány Szijjártó Péter körülÚjabb részletek láttak napvilágot a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 12:07

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság!Ezért verték meg Schobert Norbit!

Kiderült az igazság! Ezért verték meg Schobert Norbit!Leütötték Norbit, saját étterme előtt érte a támadásSokan nem...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 11:17

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Hegedüs Zsuzsa

Kiderült a szomorú igazság: ebbe halt bele Hegedüs ZsuzsaNégy év távlatából is fájó emlék maradt a halála2022. december...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 09:48

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében

Magyar Péter újabb frontot nyitott Sulyok Tamás ügyében Magyar Péter újabb erős politikai üzenetet küldött Sulyok Tamás...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 08:52

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útja

Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útja

Itt a vége? Orbán Viktor hosszabb időre elhagyja Magyarországot – Amerikába vezethet az útjaA focivébé lehet az...

Hirdetés
Hirdetés