Fordulat Pannika ügyében! Végre kiderülhet, hogy mi történt a kizuhant kisbabával!

Hirdetés
Fordulat Pannika ügyében! Végre kiderülhet, hogy mi történt a kizuhant kisbabával!
Hirdetés

Megdöbbentő, de egy évvel a negyedik emeletről kizuhant Pannika (†3) halála után még mindig rengeteg kérdőjel van a rendőrökben a tragikus esettel kapcsolatban./A Blikk információja szerint a vizsgálatot még mindig nem zárták le, sőt, tegnap újabb fordulat következett\./

Hirdetés
A kislány édesanyjának és édesapjának a rendőrségre kellett mennie, hogy DNS-mintát vegyenek mindkettejüktől.– A szülők természetesen álltak a hatóság rendelkezésére, mint eddig mindig, amikor beidézték őket.
Hirdetés
Én sem tudom pontosan, miért van szükség a DNS-mintájukra, csak következtetni tudok arra, hogy talán összevetik valami más olyan mintával a lakásból, amit korábban rögzítettek már – mondta a Blikknek dr. Lichy József, a gyászoló szülők védőügyvédje.A kislány a negyedikről zuhant le /Fotó: Fuszek GáborMint arról már korábban beszámoltunk, a gyerek szervezetében nagy mennyiségű alkoholt találták, amelyről a szakértők megállapították, hogy nem származhat az újraélesztéséhez használt gyógyszerekből.
Hirdetés
Így azonban felvetődik: hogyan került a pici szervezetébe a szesz, amely komoly mértékben befolyásolhatta többek között a veszélyérzetét, illetve az egyensúlyérzékét is. Továbbá nagy kérdés az is, hogy 0,46 ezrelékes alkoholszinttel egy ilyen pici gyerek képes-e az ablakhoz húzni azt az széket, amelynek a segítségével felmászott az ablakba.

Két verzió lehetséges: vagy valaki beletette a cumisüvegébe, ahol összekeveredett a teával, vagy otthon talált felbontott üveget, esetleg olyan poharat, amelyben alkohol volt, és abba beleivott.

Hirdetés
– Valószínűnek tartom, hogy DNS-t rögzítettek alkoholt tartalmazó poháron vagy üvegen, ezt vetik most össze a szülők mintájával. Erre az ügyre maximálisan igaz, hogy a rendőrség minden részletet aprólékosan megvizsgál – vélekedett dr. Lichy.Ebből a házból zuhant ki a kislány /Fotó: BlikkAz ügyvéd kijelentését támasztja alá az is, hogy nemrégiben felvetődött: kihantolják a kislány földi maradványait, mert a DNS- vagy a vegyész szakértő munkája miatt szükség van az igen ritkán alkalmazott eljárásra. Ám erre egyelőre nem került sor.
Hirdetés
Pannika halálával kapcsolatban nem ez volt az első döbbenetes fordulat, amelyre senki nem számított, hiszen egymás után láttak napvilágot ellentmondó információk.

 

Közvetlenül a tragédia után arról szóltak a hírek, hogy a gyermekre a keresztanyja vigyázott, mert a szülei éjszakai műszakban dolgoztak, a nőben pedig maximálisan megbíztak. Ám a keresztanya előbb eljött a lakásból, magára hagyva a kislányt, aki felébredt, pánikba esett, felmászott a bukóablakhoz, ahol elveszítette azegyensúlyát, így a mélybe zuhant.

Hirdetés
Akkor Pannika szülei azt állították, nem tudtak arról, hogy az alkalmi bébiszitter nem várja meg őket, hanem távozik. A poligráfos vizsgálaton azonban az anyuka megbukott: kiderült, ő tudott arról, hogy gyermeke egy ideig egyedül lesz a lakásban.Élettársa bizalma ekkor annyira megrendült, hogy nem tudott tovább együtt élni a nővel, ezért szakítottak.Nem jár fájdalommalGyakorlatilag az összes DNS-vizsgálat egyszerű és fájdalommentes szájüregi mintavétellel történik.
Hirdetés
A mintavevő a közismert fültisztítóhoz hasonlít. Az eljárás során az adott személy szájüregének két oldalán kettő-kettő (összesen négy) mintavevővel kell a szájüreg belső nyálkahártyáját megdörzsölni. A dörzsölés összegyűjti a nyálkahártya laza felületi sejtjeit, s ezekben van a vizsgálathoz szükséges DNS.

2018. június 12. (kedd), 07:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 10:48
Hirdetés

Történelmi fordulat! Megérkeztek az első számok, ilyen még nem volt dél 12-kor

Történelmi fordulat! Megérkeztek az első számok, ilyen még nem volt dél 12-kor

 Délben is rekordközeli a részvétel a választáson! Ma reggel elrajtolt a 2026-os országgyűlési választás, és már a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 07:56

Orbán megszólalt a Matolcsy-ügyről: elmondta, miért nincsenek még börtönben

Orbán megszólalt a Matolcsy-ügyről: elmondta, miért nincsenek még börtönben

Orbán megszólalt a Matolcsy-ügyről: elmondta, miért nincsenek még börtönbenHajdú Péter kemény kérdést tett fel...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 05:40

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..1 óra alatt 58 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..1 óra alatt 58 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter új Facebook-bejegyzése pillanatok alatt felrobbantotta a közösségi oldalt, hiszen olyan szavakkal fordult...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 21:14

Donald Trump bejelentésébe beleremegett egész Magyarország

Donald Trump bejelentésébe beleremegett egész Magyarország

Donald Trump bejelentésébe beleremegett egész Magyarország Donald Trump újabb, Orbán Viktort támogató üzenete valóban...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 20:05

A választás előtt egy nappal Varga Judit megszólalt! EZ mindent megváltoztathat - EZT állítja -

A választás előtt egy nappal Varga Judit megszólalt! EZ mindent megváltoztathat - EZT állítja -

Hosszú csend után újra megszólaltA választás előtti utolsó órákban ismét hallatott magáról Varga Judit, aki hosszabb...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 19:26

Íme a Tisza párt 100 napos programja – Erre készülnek a választás megnyerése után

Íme a Tisza párt 100 napos programja – Erre készülnek a választás megnyerése után

Íme a Tisza párt 100 napos programja – Erre készülnek a választás megnyerése utánMagyar Péter újabb erős...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:45

Magyar Péter 1 órája tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?

Magyar Péter 1 órája tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?

xElindítottuk a csalásbejelentő felületünket.Holnap meg kell védenünk a választás tisztaságát is. Tudjuk, hogy a...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 16:24

Ők haltak meg a tegnapi Váci úti balesetben, a versenyző török sofőrt férfit őrizetbe vették

Ők haltak meg a tegnapi Váci úti balesetben, a versenyző török sofőrt férfit őrizetbe vették

Ők haltak meg a Váci úti tragédiában: őrizetbe vették a török sofőrtÚjabb megrázó részletek láttak napvilágot a péntek...

Hirdetés
Hirdetés