FRISS! Pontosan ennyivel "emelkedik" majd a januári nyugdíj..

Hirdetés
FRISS! Pontosan ennyivel
Hirdetés

FRISS! Pontosan ennyivel "emelkedik" majd a januári nyugdíj..A kormány nem változtatott a nyugdíjak jövő évi emelésének mértékén, januártól 2,7 százalékkal emelkednek a járandóságok.

/'Ez kijelenthető, igen' \- ezt mondta ezzel kapcsolatos kérdésünkre a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter\./

Hirdetés

Az elmúlt hónapokban egy sor elemzés látott napvilágot - köztük a Magyar Nemzeti Banké - amelyek szerint jövőre meghaladja a 3 százalékot is az infláció. A kormány 2,7 százalékkal számolt a 2019-es költségvetés összeállításakor, és ehhez igazítottan állapították meg a nyugdíjemelést mértékét is, a jogszabályoknak megfelelően.

Hirdetés

Portálunk rendszeresen és elsőként számolt be az elmúlt időszakban arról, hogy az inflációs folyamatok miatt szükség lenne a kormányzati döntés korrigálására. Erre megvannak a kormány eszközei, pár éve is az utolsó hetekben döntöttek arról, hogy az addig tervezettnél magasabb emelésben részesítik januártól a nyugdíjasokat.

Most erre nem hajlandó a kormány - derült ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaiból.

Hirdetés
Gulyás ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben az inflációs folyamatok azt igazolják, hogy a kormány előrejelzése téves volt, készek korrigálni a döntésüket.

Azt nem részletezte, hogy mit ért ez alatt. A vonatkozó törvény alapján adott év novemberében automatikus korrekcióra kerül sor. Erre idén nem volt szükség, az infláció alatta maradt a nyugdíjemelésnek abban az időszakban, amikor a kiegészítést kalkulálni kellett, de jövőre valószínűleg előáll ez a helyzet.

Hirdetés
- Nyilatkozta a miniszter.

2018. november 30. (péntek), 15:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56
Hirdetés

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 17:29

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállaltaA romániai...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:37

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katonaEgykori hadifogoly tért vissza családjához – testi-lelki megpróbáltatások...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:33