Gina Lollobrigida alakját anno sokak az etalonnak tartották; de hogyan néz ki a színésznő 94 évesen?
Hirdetés
Hirdetés
Gina Lollobrigida a világtörténelem egyik leggyönyörűbb, és legünnepeltebb színésznője, aki azonban csak teljesen véletlenül lett film színész.
/Eleinte a festészet és a szobrászat iránt érdeklődött, illetve az volt az álma, hogy Róma híres színházainak színpadán énekelhessen\./
Hirdetés
Végül ez a célja volt az, ami a színi iskolába vitte, ahol azonban énekhangja mellett színészi tehetségére is felfigyeltek.
1947-ben egy Ms. Olaszország szépségversenyen a harmadik helyen végzett, és miután egy epizódszerepben már láthatta őt a közönség, ezt követően már egy film főszerepére hívták meg.
Hirdetés
Lényegében ez volt egy csodálatos színészi karrier kezdete, melynek egyik csúcspontja, hogy az 1961-es Mister Szeptember című filmmel elnyerte Golden Globe díjat.
Végül az 1960-as évek végén visszavonult, azóta pedig aktív társadalmi életet él, és számos jótékonysági eseményen, és szervezetben képviselteti magát.
Hirdetés
Idén júliusban már 94 éves lesz, azonban még mindig sokkal kevesebbnek néz ki. A genetikája nagyon jó, a nagynénje pl. 113 évig élt, és ő volt az egyik leghosszabb életű olasz nő.
Gina Lollobrigida tehát még ma is gyönyörű: neked mi a véleményed?
2022. január 30. (vasárnap), 17:43
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar