Gyász: így búcsúznak kollégái a Madách színház színésznőjétől

Hirdetés
Gyász: így búcsúznak kollégái a Madách színház színésznőjétől
Hirdetés

Vass Éva 75 éves korában halt meg.

A Madách színház egkori színésznője alig egy hónappal ezelőtt, május 12-én halt meg. /Színháza, a Madách most a közösségi oldalra kitett sorokkal emlékezett meg a színésznőről, a búcsúbeszédet Szirtes Tamás írta\./

Hirdetés

"Nagy művésznőtől búcsúzunk. A magyar színháztörténet jelentős korszakának egyik utolsó személyiségétől. A Madách Színház egykor ünnepelt művésznőjétől, kinek nevéhez számos nagy sikerű alakítás fűződik. 

Vass Éva sikereinek fénykora a Madách Színház nagy drámai korszaka volt.

Hirdetés
Olyan pályatársakkal játszott együtt – a teljesség igénye nélkül–, mint Gábor Miklós, Tolnay Klári, Pécsi Sándor, Psota Irén, vagy Domján Edit. Ezek között a színészóriások között vált a Madách Színház meghatározó művésznőjévé Vass Éva. 

Legendás alakítások fűződnek nevéhez. A sok nagy siker között talán a legnagyobb az Anna Frank naplójának címszerepe, mely méltán váltott ki elragadtatást kollégákból, a korabeli sajtóból és a közönségből.

Hirdetés
Egyöntetű elismerés fogadta Vass Éva megrendítő játékát, finom színeit, magával ragadó szenvedélyét. 

A nagy sikerű alakítások sorában méltó helyet kapnak Bernard Shaw nőalakjai, vagy a Vágy villamosa Stellája. 

Azon kevés művésznők közé tartozott, aki képes volt nagy drámai erővel megszólaltatni Shakespeare nőalakjait is, olyanokat, mint a Hamlet Opheliája, vagy a III. Richárd Lady Annája. 

Csodálatos és emlékezetes alakítást nyújtott a kortárs, modern drámákban, mint a Pillantás a hídról Catherine-ja.

Hirdetés
 

Férjével, Gábor Miklóssal együtt a magyar művészeti élet meghatározó személyiségei voltak. 

A Madách Színházat ebben az időszakban három nagy rendező határozta meg: Ádám Ottó, Pártos Géza és Vámos László. Mindhárman hősnőjüknek látták Vass Évát, és abban a színháztörténeti korban, amikor a rendező önmagát a művészeken keresztül fejezte ki, Vass Éva egyénien és csodálatosan tolmácsolta a sokféle, értékes művészi világnézetet.

Hirdetés
 

Sok magyar film hősnője is volt. Generációk imádták többek között a Rákóczi hadnagyában, a Két emelet boldogságban, vagy az Álmatlan években. 

Több mint húsz éve, hogy visszavonult a színháztól, de érdeklődése, figyelme a Madách Színház iránt – és ezt sok, vele folytatott beszélgetésen is kifejezte –, mindig élénk maradt. 

A Madách Színház jelentős művésznőjét búcsúztatja, aki elfoglalta helyét az égi társulatban, a hozzá hasonlóan csodálatos kollégái között. 

Nyugodjék békében!

\n","url":"https://www.facebook.com/madachszinhaz/photos/a.122908507730006/2369602096393958/?type=3&theater","provider":"postfacebook"},"alignment":"center","caption":"FB Post"}" data-run-module-isrun="1" style="box-sizing: border-box; display: block;">

2019. június 08. (szombat), 13:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 20:24
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Mégis lesz idén fehér karácsony! Sopronban már havazik – fotón, videón a hótakaró Szokatlan, ám annál varázslatosabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 11:15

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

1 Perce érkezett ! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyen a zsebbe kell majd nyúlni mindenkinek -ez lesz, ha tetszik...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 10:28

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Kivételt tett Magyar Péter : végre megmutatta a 1,5 babát– ilyen cuki fotót ma nem fogsz látni !

Végre ölbe vehettem a másfél hónapos unokahúgomui: egy kicsit sírdogált, de amikor jeleztem neki, hogy énekelek neki,...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 08:31

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

Aki bántja Evelint az most jól figyeljen ide!Csutinak elege lett azokból akik bántják Gáspár Evelint

– Csuti is megszólalt Gáspár EvelinrőlAz utóbbi napokban szokatlanul nagy hullámokat vetett a közösségi médiában az a...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda), 07:29

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Meghalt ifj. Eötvös Gábor ,a Jászai Mari-díjas zenebohóc .

Elment a porond  mestere – ifj. Eötvös Gábor emlékéreA magyar cirkuszművészet pótolhatatlan alakját veszítette el:...

Mindenegyben blog
2025. december 24. (szerda)

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt ifj. Eötvös Gábor – elment a magyar cirkuszművészet legendás zenebohócaMegrendülten búcsúzik a magyar cirkuszi...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 17:43

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 79 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és...

Mindenegyben blog
2025. december 23. (kedd), 16:27

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt Gelencsér Csaba

Meghalt a korábbi nagykanizsai focihős, Gelencsér CsabaGyászol a zalai futballvilág: 53 éves korában, hosszan tartó,...

Hirdetés
Hirdetés