Gyász! KÖNNYEK KÖZÖTT BESZÉLT A TRAGÉDIÁRÓL A BARÁTOK KÖZT SZTÁRJA!

Hirdetés
Gyász! KÖNNYEK KÖZÖTT BESZÉLT A TRAGÉDIÁRÓL A BARÁTOK KÖZT SZTÁRJA!
Hirdetés

Solti Ádám és párja, Kis Bernadett három éve próbálkoznak gyerekvállalással, eddig sikertelenül.

/Őszintén meséltek a magazinnak arról, milyen érzés három éve egy kisbaba érkezésére reménytelenül várni, hogyan hatott e „sikertelenség” a kapcsolatukra, illletve, hogy mit próbálnak tenni a fogantatás érdekében\./

Hirdetés

Ádám és Berni kitartóan próbálkoznak, hogy babájuk legyen, mindketten kivizsgálásokon is voltak, és egyiküknél sem találtak komolyabb problémát. Bár Ádám gyerekkorában megcsúszott a mászókán, és beütötte a legnemesebb szervét, így azt közölték vele, némileg kevesebb és lustább „úszói” vannak.

Hirdetés
Ám komolyabban ez sem hátrány a sikeres megtermékenyítésnél.

Ádám és Berni tehát kitartóan próbálkoztak, ám, ahogy teltek a hónapok, egyre elkeseredettebbé váltak. „Egy idő után úgy éreztem, hogy azokon a bizonyos, hónapról hónapra ismétlődő 'nehéz' napokon gyászolok” – tárta fel érzéseit a lapnak Berni. Nyomasztóvá vált a párnak az is, hogy az összebújások ideje irányítottá vált.

Pár hónapja azonban bebizonyosodott, megéri a kitartó próbálkozás: Berni teherbe esett.

Hirdetés
„Szavak nincsenek arra, mit éreztem akkor” – mondta elérzékenyülve Ádám. A pár a fellegekben járt, ám váratlan dolog történt. Berni hasfájásra és folyásra panaszkodott, így azonnal orvoshoz mentek. A doktornő először megnyugtatta őket, hogy nincs baj, menjenek csak haza, de Berni fájdalmai nem szűntek meg. Később visszamentek a kórházba, és addig nem tágítottak, amíg egy másik orvos meg nem vizsgálta a kismamát.
Hirdetés
Kiderült: Berninek méhen kívüli terhessége van, a magzat a petevezetékébe ágyazódott be. Berni petevezetékét már nem lehetett megmenteni, a babát is elvesztették, a pár pedig teljesen összetört, hiszen így a teherbeesés esélye 25%-al csökkent.

Ám a legutóbb a Nyerő Párosban szerepelt szerelmesek nem adják fel a dolgot, kitartóan próbálkoznak, hiszen tudják: egyszer már sikerült.

2018. október 08. (hétfő), 19:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36
Hirdetés

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 04:55

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak2026. június 9-én, kedden súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 10. (szerda), 19:51

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktum

Fontos változás jön a magyar határnál: pénteken életbe lép a migrációs paktumJelentős változás jöhet a szlovén–magyar...

Hirdetés
Hirdetés