Gyász!Meghalt a híres magyar Doktor

Hirdetés
Gyász!Meghalt a híres magyar Doktor
Hirdetés

Kedd reggel elhunyt a Péterfy Sándor utcai kórház utolsó, krónikus betegekkel foglalkozó érsebésze, dr. Tóth Gyula. Ez eddig nem látott helyzetet eredményezett: orvos nélkül maradtak a betegek. Őket most a GOKI fogadja, de ahogy azt a Medical Online írja, a nagy forgalmú baleseti centrum érsérültjeit egyelőre nem tudják ellátni.

Dr. /Tóth Gyula már hónapok óta egyedül vitte a szakterületet, emellett vállalta a havi harminc nap készenlétet a baleseti központ ügyeleteseként\./

Hirdetés
 A doktor úr halála után a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) vis majort jelentettek. Tegnap reggel a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája felajánlotta, hogy részt vesz az akut baleseti érsérültek ellátásában, ennek nyomán átvette a Péterfy baleseti központját és a tervezett érműtétre váró betegeket is.
Hirdetés

Mindössze egyetlen érsebésszel van kevesebb a fővárosban, máris instabillá vált az akut érbetegek ellátása – értesült a MedicalOnline. A sebészt Dr. Tóth Gyulának hívták.

A lap azt írja, hogy kedden reggelre "nagy munkabírású kollégáját veszítette el az érsebészek amúgy sem túl népes tábora". Emiatt már nehézségek mutatkoznak a főváros ügyeleti ellátásban.

Hirdetés
A Nemzeti Népegészségügyi Központnak vis majort jelentettek.

Kedden reggel a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája vállalta, hogy kisegíti az akut baleseti érsérülések ellátásában a Péterfy Sándor utcai Kórház Baleseti Központját. Ezen kívül a tervezett érműtétre váró beteget átvette.

Az érsebészeti ellátás megoldatlan problémái már márciusban megmutatkoztak, amikor a Péterfy Kórház lemondta az akut érsebészeti ellátást.

Hirdetés
A Péterfy orvos nélkül maradt krónikus betegeit a GOKI fogadja ugyan, de a nagy forgalmú baleseti centrum érsérültjeit egyelőre nem tudják ellátni.

2019. június 26. (szerda), 17:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34
Hirdetés

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Hirdetés