Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG – Tragikus hírt kaptunk reggelre– hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG – Tragikus hírt kaptunk reggelre– hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés

.

A Ferencváros közleményben adta hírül, hogy 72 évesen meghalt a csapat történelmének legnagyobb tekés alakja, Csányi Béla, aki kilenc világbajnoki és 32 magyar bajnoki címet szerzett..

/Csányi Béla 1950\./

Hirdetés
május 23-án született Szegeden.
Hirdetés
Tizennégy éves korában lett a Szegedi IKV játékosa, majd 1969-ben, mindössze 19 évesen a Ferencvároshoz szerződött, ahol két évtizeden keresztül, egészen 1989-ig játszott.
Hirdetés
Nem kevesebb, mint 32 magyar bajnoki címet szerzett pályafutása során, ebből 13-at egyéniben, 11-et párosban, nyolcat pedig csapatban. Emellett kilencszeres világbajnoknak, nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát, ötször nyerte meg a BL elődjének számító világkupát, és kétszer a BL-t, ezen fantasztikus címek jelentős részét pedig ferencvárosi sportolóként szerezte. Nem kevesebb, mint 17 alkalommal választották meg Magyarország legjobb férfi tekézőjének.
Hirdetés
1989-ben Németországba igazolt, a Bamberg játékosaként 25 év alatt tíz német bajnoki címet is nyert – írja a fradi.hu.

Edzőként is sikeres volt, 2009-ben így is BL-t tudott nyerni, 2016-tól pedig a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott. 2015-ben a nemzetközi szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett.

Csányit a tekesport Puskásának nevezték, ezzel kapcsolatban maga az érintett így nyilatkozott:

„2000-ben volt egy összejövetel, ahová az elmúlt évszázad legeredményesebb sportolóit hívták meg egy gálaestre, amelyen én és Puskás Ferenc is részt vettünk.

Hirdetés
Büszke vagyok rá, hogy ilyen nagyszerű sportemberek közé választottak engem is. Puskás Ferenc labdarúgó volt, én tekéző, nyilván nem lehet ezt a két sportágat összehasonlítani, hanem az eredményességet vették figyelembe. Puskás egy hatalmas szimbólum, nagyon jólesik, ha hozzá hasonlítanak, vele egy szinten emlegetnek.”

2023. május 14. (vasárnap), 09:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil Campbell

Újabb...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 17:51
Hirdetés

Ausztriában havazik!Már 40 cm hó esett !

Ausztriában havazik!Már 40 cm hó esett !

 Március végén is visszatért a tél Ausztriába: hókotrók dolgoztak Obertauern utcáinSűrű havazás lepte meg az osztrák...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 16:50

1 perce jött! Sulyok Tamás megteszi, hatalmas botrány készül Magyarországon!

1 perce jött! Sulyok Tamás megteszi, hatalmas botrány készül Magyarországon!

Most érkezett: fontos közleményt adott ki Sulyok Tamás hivatalaA Sándor-palota hivatalos megkeresés esetén átadná az...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 16:12

Kivonultak a rendőrök Marsi Anikó lakásához! – EZ történt:

Kivonultak a rendőrök Marsi Anikó lakásához! – EZ történt:

Kivonultak a rendőrök Marsi Anikó lakásáhozDöbbenetes felfedezés Marsi Anikó budapesti lakásábanMarsi Anikó neve sokak...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda)

FRISS! A botrányok miatt lemondott pozíciójából Deutsch Tamás felesége

FRISS! A botrányok miatt lemondott pozíciójából Deutsch Tamás felesége

FRISS! A botrányok miatt lemondott pozíciójából Deutsch Tamás feleségeTávozott a technikai bizottság éléről...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 13:26

1 PERCE JELENTETTÉK BE :FRISS! RENDKÍVÜLI! Magyar Péter ezúttal mindent bele ad! Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok: ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 PERCE JELENTETTÉK BE :FRISS! RENDKÍVÜLI! Magyar Péter ezúttal mindent bele ad! Brutális támogatást kapnak a nyugdíjasok: ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 PERCE JELENTETTÉK BE :FRISS! RENDKÍVÜLI! Magyar Péter  ezúttal mindent bele ad! Brutális támogatást kapnak a...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 12:46

Scherer Péter fontos üzenetet hagyott hátra a halála után

Scherer Péter fontos üzenetet hagyott hátra a halála után

Scherer Péter fontos üzenetet hagyott hátra a halála utánEgy kivételes művésztől búcsúzik az országScherer Péter...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 08:24

Most érkezett: Magyar Péter kirúgta Lázár János két kulcsemberét

Most érkezett: Magyar Péter kirúgta Lázár János két kulcsemberét

Most érkezett: Magyar Péter kirúgta Lázár János két kulcsemberétAzonnali hatállyal menesztettek két helyettes...

Mindenegyben blog
2026. május 20. (szerda), 07:37

Kiderült, Gáspár Evelin hány milliót kapott Szijjártóéktól a posztolásokért, és mire ment el a szállodában 21 millió forint.????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kiderült, Gáspár Evelin hány milliót kapott Szijjártóéktól a posztolásokért, és mire ment el a szállodában 21 millió forint.????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kiderült, mennyit kapott Gáspár Evelin a külügyi munkáértÚjabb részletek kerültek elő a Külgazdasági és...

Hirdetés
Hirdetés