Gyászba borult Magyarország – Tragikus hírt kaptunk estére– hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
Gyászba borult Magyarország – Tragikus hírt kaptunk estére– hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés

Életének 65. évében visszaadta a lelkét a teremtőnek Szonda

Életének 65. /évében, hosszú, súlyos betegség után pénteken elhunyt Szonda Éva operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, akinek egész pályafutása a városhoz kötődött – írja a szeged\./

Hirdetés
hu.

Szonda Éva egy zuglói kertes házból indult, már egészen kicsi gyerekként nagyon szeretett énekelni. Bár a családjában nem volt művész, édesapja hallás után kitűnően tudott hegedülni, édesanyjának pedig gyönyörű hangja volt.

Középiskolásként karvezetője észrevette, hogy Szonda Évának kiemelkedően szép a hangja, az ő ösztönzésére kezdett zeneiskolában éneket tanulni.

Hirdetés
Bár közgazdasági szakközépiskolába járt, és a Közgazdasági Egyetemre készült, mellette énekelt is.

Érettségi után a Zeneakadémiára jelentkezett, de elsőre nem vették fel, ezért beiratkozott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Sík Olgánál tanult énekelni.

Negyedszázadon át sikerrel formálta meg az operairodalom legnagyobb főszerepeit. Kiváló énektechnikája, koloratúrkészsége révén magas színvonalon interpretálta Rossini bel canto szerepeit, Rosinát (A sevillai borbély) és Hamupipőkét, Mozart Dorabelláját (Così fan tutte) és Cherubinóját (Figaro házassága).

Hirdetés
Emlékezetes alakításokat nyújtott drámai Verdi-főszerepekben: Eboli (Don Carlos), Amneris (Aida), Azucena (A trubadúr). Nagy sikereket aratott Carmen szerepében, kiváló Gertrudis volt nemzeti operánkban, a Bánk bánban. Alakításának drámai ereje sikerre vitte huszadik századi operák produkcióit, többek között Manuel de Falla Rövid élet című operáját, melyben Salud, vagy Stravinsky Oedipus Rexét, melyben Iocasta szerepét, illetve Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát, melyben Juditot, vagy Tutino La lupa című művét, melyben a címszerepet énekelte.
Hirdetés

2023. április 03. (hétfő), 17:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
– Tragikus körülmények között örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Tragikus hír rázta meg Dombóvárt: 37 évesen meghalt Szente Norbert, az egykori kosárlabdázó...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 19:09
Hirdetés

Durva részletek derültek ki a holtan talált doktornőről.. A kórházban csúnyán bántak vele, és hatalmas fájdalmai ellenére 2 órán keresztül rá sem néztek a nővérek, ezért indulhatott útnak, amikor is hirtelen...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 15:04

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

? Néhány perce jött a tragikus hír: meghalt Szappanos Ildikó, a magyar kosárlabda legendája ? Gyászol a magyar...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 13:37

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??Nagy Feró – a magyar rockzene...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 12:30

– Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

? Tragédia a pályán: meccs közben összeesett és meghalt a PICK Szeged legendás technikai vezetője ?Szombat este gyász...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 07:43

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

Először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet!” ?Megrendítő...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 06:21

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

? Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?November első napja...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 20:30

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

 ? Eltűnt egy 15 éves lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét! ?Fokozott erőkkel...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 19:34

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a...

Hirdetés
Hirdetés