Gyászol a Fradi család: álma megvalósulása után nem sokkal meghalt Attika, a 7 éves kis drukker

Hirdetés
Gyászol a Fradi család: álma megvalósulása után nem sokkal meghalt Attika, a 7 éves kis drukker
Hirdetés

Hosszan tartó betegség után meghalt Pintér Attila - az a hétéves Fradi-szurkoló, akinek hatalmas összefogással néhány hete teljesült a legnagyobb álma - írja a Bors.

/Szomorú hírt közölt a Bors\: elhunyt Pintér Attika, az a 7 éves, februárban Burkitt\-limfómával diagnosztizált kis Fradi\-szurkoló, akinek pár héttel ezelőtt a klub drukkerei hatalmas összefogással teljesítették a legnagyobb álmát\./

Hirdetés
A gyermek december elején meghívást ka­pott az Elek Gyula Arénában rendezett adománygyűjtő focigálára, ahol igazi klublegendákkal - köztük Lisztes Krisztiánnal és Vincze Ottóval - találkozhatott.
Hirdetés
 Az eseményről az nb1.hu oldalán képes beszámolót is közöltek.

Vincze Ottó az egyik ismerősétől tudta meg és nagyon megrázta a szomorú hír, hogy a kis szurkoló már az angyalok között van. A sportoló a Borsnak elmondta: egy valódi kis hőst ismert meg a kisfiúban, akitől a gálán tudta meg, hogy az az álma, hogy egyszer pályára léphessen a Groupama Arénában.

Attika vágya végül hála a hatalmas szurkolói összefogásnak, sikerült: a Fradi utolsó hazai, Puskás Akadémia elleni bajnokiján ő végezte el a kezdőrúgást. A kisfiút Lovrencsics Gergő vezette kézen fogva a pályára, ahol a gyermek elindította a mérkőzést.

Hirdetés
 Ezután újabb meglepetés következett: a Ferencvárosi B-közép lehívta magához a fiút, és „Hajrá, Ferencváros!” felkiáltással a gyermek kezdte meg a 90 percen át tartó szurkolást.

\n","provider":"postfacebook"},"alignment":"center"}" data-run-module-isrun="1" style="box-sizing: border-box; display: block;">

„Egy óriási harcos hagyott itt minket. Az égi lelátókon találkozunk.

Hirdetés
Isten veled, Pintér Attika! Búcsúzik tőled a B-közép” – olvasható a Green Monsters szurkolói oldalán.

2020. január 04. (szombat), 18:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42
Hirdetés

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Hirdetés
Hirdetés